Ettől a tanévtől új trombita szakos tanára van a nagykőrösi Weiner Leó Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskolának KAJTÁR LÁSZLÓ PÁL személyében. Vele beszélgettünk pályájáról, terveiről, arról, miként hat kedvezően a trombitajáték az egész emberi test működésére, és hogy miért nem teheti le egy napra sem egy trombitás a szeretett hangszerét.
ÖH: Miként találtak egymásra Ön és a trombita?
KAJTÁR LÁSZLÓ PÁL: Az első gyermekkori emlékem a trombitával kapcsolatban -ez nagyjából öt éves koromra tehető – egy népszerű tévéműsor a Játék határok nélkül című televíziós vetélkedő, és annak főcímzenéje egy fanfár volt. Kérdeztem édesapámtól, hogy: mi ez? Ő pedig azt válaszolta: ez egy trombitán játszott zene. Nagyon megtetszett: ünnepélyes volt, és felemelő érzés volt hallgatni. Egy év sem telt el, amikor láttam a Csillagok háborúja című filmet, amelyben komoly zenei főszerepe van a trombita hangszernek. Akkor ébredt bennem a szerelem a trombita iránt és a szüleim úgy gondolták, ha ez tetszik nekem, beiratnak zeneiskolába. Szülőhelyemen, Óbudán zenei általános iskola második osztályától tanultam trombitálni. Középiskolai tanulmányaimat Budapesten a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatóriumban végeztem, ahol kötelező volt megtanulni zongorázni is. Ezt követően a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karát kifejezetten a trombitatanár személye – Molnár Zoltán – miatt választottam, aki az akkori Magyar Állami Hangverseny Zenekar szóló trombitása volt és személyisége, szakmai tudása nagy hatással volt rám.
ÖH: Hogyan lett a tanítványból tanár?
K.L.P.: Az egyetemen Trombitaművész/Kamaraművész-tanár diplomát szereztem. A debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskolában végeztem a tanári gyakorlatot, ahol általános és középiskolás növendékekkel foglalkoztam. Az egyetemen eltöltött öt év alatt nagyon sok zenekari tapasztalatot szereztem, a Debreceni Filharmonikus Zenekarral rengeteget koncerteztem. Egyetemi éveim után több szimfonikus és fúvószenekarnak voltam tagja, melyekkel Marokkótól-Finnországig Európa számos városában adtunk koncertet. 2013 óta – jelenleg is – a Légierő Zenekar Szolnok állományában hivatásos katonaként teljesítek szolgálatot első szárnykürt és trombita hangszeren. Véleményem szerint sokan sajnálják, hogy nem tanultak hangszeres zenét fiatalon. A klasszikus zene megismerése olyan pluszt adhat a gyerekeknek, ami fejleszti az kreativitásukat, a figyelmüket, az igényt a szépre és minőségre, valamint erősíti a kitartást és elhivatottságot. Valahol motoszkált bennem, hogyan tudnám ezt átadni. Ez szépen beérett bennem, és 2015-ben sikerült Cegléden óraadóként tanári munkát kapnom. Ezt követően Hatvanban és Nagykátán is tanítottam. Közben megszületett a kislányom, és fontosnak tartottam, hogy több időt töltsünk együtt. A tanítás azonban fontos helyen maradt továbbra is a lelkemben. Idén nyáron láttam, hogy Szolnokhoz közel, Nagykőrösön van trombitatanári állás, melyet megpályáztam, és sikeresen elnyertem.
ÖH: A tanításban mit tart fontosnak?
K.L.P.: Véleményem szerint a művészetnek az a feladata, hogy érzékeny, de erős lelket neveljen. A művészetek ágai az önkifejezés eszközéül szolgálnak, amit már a gyermekek is használnak. A zene kitűnő eszközként szolgál nyugodt, békés légkör megteremtésére, érzelmeink kifejezésére, a problémáink áthidalására, személyiségünk kibontakoztatására. Ha együtt zenélünk, közösen tudjuk átélni a zene csodálatos hatásait. Véleményem szerint igen korán hozzá kell szoktatni a gyermekeket a zenéhez ahhoz, hogy művészetkedvelők legyenek és igényeljék a mindennapjaikban is. Legfontosabbnak mégis azt tartom, hogy zene egy olyan közös hang, melyen mindenki egyformán tud beszélni. Rendkívül hálás vagyok, hogy az alapok letételében én is részt vehetek a mindennapi munkám során.
ÖH: Tehát az Ön zenetanításának a lényege, hogy a gyermek megszeresse a zenét, értővé váljon és valami olyat fölbontson benne, amit…
K.L.P.: Amit maga tud hasznosítani. De példaként szoktam hozni a gyermekeknek, hogy mennyi helyre el lehet jutni a zene által, milyen élményeket adhat. Hiszen a jelenlegi zenekarommal is játszottunk közös koncertet a Kowalsky mega Vegával, vagy a Road zenekarral. Egészen más érzés autogrammért sorban állni, mint együtt játszani velük a színpadon.
ÖH: Ki kezdhet el trombitálni?
K.L.P.: Alapvetően bárki. Nyilván van egy-két gátló tényező, például fogszabályzóval nem jó trombitálni, mert felsértheti az ajkalkat.
ÖH: Milyen céljai vannak Nagykőrösön?
K.L.P.: Amikor ide jöttem Nagykőrösre, igyekeztem tájékozódni az iskola életéről, olvastam, hogy az intézménynek nagy fúvószenekara volt, ez most nem működik, de látom a hangszerpark adott lenne hozzá. A célom egy növendékekből, tanárokból álló fúvószenekar. Jelenleg 4 trombitás és 7 furulyás növendékem van, utóbbiak nyilván tovább lépnek más fúvós hangszerekre, a trombitásokat viszem tovább, de kellenek majd mélyrezesek, tubások, kürtösök, harsonások. Én tudnám ezeket a hangszereket is tanítani, hiszen fúvástechnikában megegyeznek. Természetesen ez egy több éves terv, hiszen kezdő szintről kell indulni.
ÖH: És azt szokták mondani, minden kezdet nehéz.
K.L.P.: Ez a trombita esetében teljesen igaz! A tanítványaim felkészítem, hogy a trombita eleinte nem lesz könnyű. Mert mindenki örül, a furulyába belefúj, megszólal. Az majd később lesz nehéz, amikor fuvolázni, klarinétozni kell. A trombita pont fordítva van. A tanulás elején be kell állítani az összes ajak izmot, a légvezetést, gyakorlatilag újra kell tanulni lélegezni a trombitához, mert teljes térfogatát kihasználjuk a tüdőnek, nagyon megdolgoztatjuk a rekeszizmokat, ahhoz, hogy meglegyen a stabil légoszlop, és a trombita szépen szóljon.
ÖH: Ez viszont nyilván a szervezetre is jó hatással van, hiszen a teljes tüdőt használja.
K.L.P.: Mondom is a gyermekeknek, hogy figyeljétek meg, pár hónap után a futás és a testnevelés is könnyebben fog menni. Alapvetően a tüdőnk harmadát használjuk, mert felületesen lélegzünk. Én már teljesen megszoktam a hasi légzést. Így több oxigént tud felvenni a szervezet, hatékonyabban működik. Ez frissíti a gyermekeket is.
ÖH: Ha valaki évekig nem játszik, az hatással van a játékára?
K.L.P.: Abszolút
ÖH: Tehát a trombitát nem lehet letenni?
K.L.P.: Aki a trombitát választja, annak az elején nehéz a fúvástechnika elsajátítása, de utána könnyebb, viszont mindennap gyakorolni kell. Azt lehet mondani, hogy egy kihagyott napot, azt két nap gyakorlással lehet újra a megfelelő szintre hozni! Rengeteg ajakmozgást kell megtanulniuk. Ezt gyakorolni kell, mindennap kell vele foglalkozni, ez nem olyan, hogy hetente egyszer előveszem, mert az izmok veszítenek a memóriájukból, a tartásukból, az erejükből.
ÖH: Milyen lehetőségei vannak, aki trombitálni szeretne?
K.L.P.: Hetente kétszer van oktatás Nagykőrösön a Zeneiskolában. A tanszak jelenleg megtelt, szeptembertől viszont újra várok mindenkit. Az iskola nagyon sok fellépési lehetőséget biztosít intézményi és városi rendezvényeken is, ha ezt néhány év múlva meg tudjuk fejelni egy fúvószenekarral, az lenne a csúcsa az egésznek. Nekem ez egy nagyon fontos cél. Közönség előtt, közösségben, együtt zenélni jó!