Ha kenyér, akkor Tamási-Varga Pékség – sok nagykőrösi tért be valamelyik boltba, hogy ott szerezze be a reggeli friss meleg kenyeret, az omlós péksüteményt, vagy a ropogós pogácsát. Lapunk Varga Istvánnal, a Tamási-Varga Pékség vezetőjével beszélgetett.
Nyugdíjba vonulása alkalmából készül ez a nagyinterjú. Miért döntött úgy hogy leteszi a péklapátot?
– Hivatalosan már több mint tíz éve nyugdíjba mentem, de valójában most kezdődnek majd a nyugdíjas éveim. Szerettük volna még legalább néhány évig működtetni az üzemet ám sajnos elfogytak a szakembereink. Pékség pékek nélkül pedig nem létezik. Nagy szívfájdalmam nekem a bezárás, de nem volt más választásunk.
Kijelenthetjük, hogy az energia árak emelkedésének nincs köze döntéséhez?
– Enyhén szólva mi sem örülünk az energia árak emelkedésének, mint ahogy ennek bizony nem örül senki. A Pékség bezárását viszont nem ez okozta. Az energia válsággal talán meg tudtunk volna birkózni. Természetesen emelkedtek volna termékeink árai. Erre azt szokták mondani, áthárítjuk a költségeket a fogyasztóra, de ez kissé egyoldalú szemlélet. A pékáru, különösen a kenyér ősidők óta a legalapvetőbb emberi táplálék a Földön. Kenyeret enni kell, venni kell. Így az előállító kénytelen olyan árakat képezni hogy ne menjen csődbe, mert akkor többé nem tud kenyeret sütni az embereknek.
Amint mondtam legfőbb problémánk a szakember hiány. Az utóbbi években kiváló pékjeink vonultak nyugdíjba és sajnos néhány aktív dolgozónkat voltunk kénytelenek elkísérni utolsó útjára. Isten nyugosztalja őket!
Visszább kellett venni a termelést, kiszállítást. De a fokozatos visszaesés folyamata valójában már 2004 után elkezdődött, mert a multi cégek bevonulásával lassan, csendesen elkezdett leépülni a nemzeti kiskereskedelem. Pl. az ÁFÉSZ megszűnése már akkor azonnali 25%-os forgalom csökkenéssel sújtott bennünket. Az elmúlt évtizedben családunk összes tagja a Pékségben dolgozott, Csilla óvónő lányom kivételével. Néhány éve kisebbik, közgazdász diplomás lányomat Gyöngyit kineveztem főnökömnek. Addig ő segített nekem, utána én neki. Jól vezette cégünket. Mondták is, hogy sok pékség bezárt a városban amiket tapasztalt, elismert pékek vezettek és csak egy komoly üzem maradt amit érdekes módon éppen egy gépész és közgazdász irányít. Most a munkaerőhiánnyal viszont már nem tudtunk megbirkózni.
Fiatal ügyes szakmunkásaink elszállingóztak a multi cégekhez és ott jó pénzért betanított munkát végeznek. Egyszerűen elfogyott a jó szaktudású munkaerőnk nagy része. Nincs aki megsüti a pékárut, működésképtelenné váltunk.
Hogyan kezdődött, mikor indult útjára a Tamási-Varga Pékség?
-Nagypapám 1929-ben indította be sütödéjét a Tázerdei utcában. Azóta szinte folyamatosan üzemel. Az ötvenes évek elején a Rákosi kommunista érában leállt néhány évre mert nagypapámat “behajtották” a Sütőipari Vállalathoz. De ez szerencsére nem sokáig tartott és pár év múlva újra kezébe vehette saját péklapátját. A hatvanas évek vége felé nagybátyám Tamási Pista vette át tőle a váltóbotot és folytatta kiválóan a tradíciót. Sajnos ő nagyon fiatalon halt meg feleségével együtt tragikus széngáz balesetben. Nekem ő marad az egyik legnagyobb példaképem. Ő az akit közvetlen családom mellett legjobban szerettem. Ő volt az aki által a Pékség szerelmesévé váltam már gyermekoromban. Sokszor dolgoztam vele már hetedikes-nyolcadikosként, később gimistaként és még főiskolás koromban is.
Sajnálatos haláluk után nagypapa hajlott kora ellenére visszaváltotta az ipart és tovább üzemeltette a Pékséget. próbált betanítani bérlő péket a folytatáshoz. Ez sikerült is és a Pékség egy ideig bérbe volt adva de pici néhány hónapos intervallum kihagyása mellett mindig tovább működött.
Sajnos a kilencvenes évek elejére teljesen elfogyott az erő. A Pékség állapota műszakilag, technológiailag és egzisztenciálisan is konvergált a nullához.
A “váltóbot” 1992 februárjában került át a kezembe, tehát több mint harminc éve.
Hogy tudtak elindulni a szinte semmiből?
– Először másodállásként mertem belevágni a bizonytalanba. Az első kenyérsütéskor megkértem az édesapám által jó haverrá vált ÁFÉSZ-os bolt vezetőket hogy vásároljanak tőlünk egy hónapig próbaképpen naponta 10-20 kg kenyeret. Azután úgy beindultak a dolgok, hogy egy év elteltével már lehetetlen volt két nem kis felelősséggel járó munkahelyen dolgozni. Választanom kellett a sütőipar és a műszaki pálya közül. Ma sem bánom hogy én a Pékséget választottam.
Az első években rettenetesen sokat kellett dolgozni. Volt úgy hogy csütörtökön mentem be a Pékségbe és szombaton értem haza. De aránylag rövid idő alatt sikerült visszaállítani a Tamási Pékség régi fényét. A termelést többszörösére emeltük a nyereséget visszaforgattuk beruházásba. Építettünk, gépeket, kisteherautókat vásároltunk, folyamatosan fejlesztettük a technológiát és nagyra bővítettük a termékválasztékot. Emberpróbáló időszak volt az első tíz év az biztos, mégis szépen emlékezek vissza rá.
A vége aztán az lett a hosszú évek során hogy nagypapa 50 nm-es sütödéjéből született egy 500 négyzetméteres komoly, jól felszerelt élelmiszeripari üzem hat saját Szakbolttal, negyven dolgozóval.
Hogyan emlékszik vissza az első üzlet megnyitására?
– Az első üzletünk a Pékség udvarában nyílt meg kenyér kiadó ablak formájában. Akkor még csak kenyeret gyártottunk
Utána szépen sorban nyitották szakboltjaikat. Hány üzletet vittek?
– Második szakboltunk a Deák téren volt. Ott az üzletben választékos pékárut is gyártottunk. Később már hat élelmiszer boltot üzemeltettünk, köztük a Gimi Büfét és egy mozgóboltot. A pékáru választék jelentősen megnövekedett, legalább 80 féle gyártmány készült. Igyekeztünk egészséges táplálékot előállítani, így pl. 8-10 kenyérféleséget sütöttünk.
Mi a titok, hogy ilyen sokáig sikeresek voltak?
– Titok talán nincs is. A sikeresség záloga a rengeteg munka, az ambíció, az alázat, a kitartás. Persze úgy gondolom szerencse is kell, mint az élet bármely területén. Az eltelt harminc év alatt, úgy érzem sikerült szép pályát befutni Pékségünknek, sok jót tudtunk adni a nagykőrösi embereknek, megpróbáltunk mindent megtenni Nagykőrösért. Harminc évig szó szerint éjjel-nappal folyt a munka a nyüzsgés, mozgás, barátság, jókedv. Ezért is nagyon nehéz most abbahagyni ezt az egészet. De úgy látom nem csak nekem keserves megélni a jelenlegi helyzetet, hanem szinte a “fél város” ezen szomorkodik. Volt több vásárlónk aki az utolsó napokban sírva indult haza a Pékségből. Abban viszont biztos vagyok, hogy a bezárás miatt nekem fáj legjobban szívem. Sajnos nincs más választás mint belenyugodni, hogy semmi nem tart örökké. Ami állandó, az maga a változás. Ez kissé paradoxonnak tűnik, mégis ez az igazság.
Sok pékség bezár mostanában. Mi lehet ennek az oka?
– A nagy halak megeszik a kicsiket. Cegléden már minden maszek pékség bezárt, nem maradt egy sem. Óriási beruházások zajlottak az országban a sütőiparban és pl. a malomiparban is. Mi a csúcstechnológiákkal gazdaságosságban nem tudjuk felvenni a versenyt (mondjuk a minőség már más lapra tartozik). A nagyok erősek és egy-egy krízis helyzet nem viseli meg őket különösebben. Minket az első pandémiás év szinte teljesen padlóra tett. A péksütemény termelésünk vészesen visszaesett. Kaptunk a kormánytól több millió Ft-os támogatást amiért ugyan pályázni kellett, de teljesen szabad felhasználású volt. Ennek ellenére nagyon komoly veszteséggel zártuk azt az évet. Nem a vállalkozás tartott el minket, hanem mi a vállalkozást.
Milyen a jó kenyér? Kicsit beszéljen arról, hogyan készültek az önöknél kapható péksütemények?
– A jó kenyér alapja a kovász. Így viszont nem két – három órahossza alatt készül el mint a multiknál, hanem tizenkét-tizenhárom óra megy rá. Nagyon fontos az is hogy legyen legyen megfelelően megsütve. A kovász és jól átsütés eredményezi a tartós minőség megőrzést. A péksüteményeknél alapvető követelmény a magas fokú szaktudás és a gyártás közben hozzáadott sok kézi munka. Így lehet szép, finom árut termelni. Sajnos ez viszont nem mindig gazdaságos.
Próbáltuk fiatal ügyes pékjeinket megtartani de nem nagyon sikerült. Mondtam nekik, hogy komoly szaktudással néhány év múlva nagy ászok lehetnek ebben a hiányszakmában. Mondtam nekik azt is amit a sport múltamból tapasztaltam – Akik nem tűznek ki szinte megvalósíthatatlan célokat, azok az elérhetőket sem tudják megvalósítani.
Milyen tervekkel vág bele a nyugdíjas évekbe?
– Szeretnék még élni. Nem nagy lábon élni hanem egyszerűen csak élni.
Szerencsés vagyok. Van jó családom, vannak jó barátaim jó emberi kapcsolataim. Van rendes, okos feleségem, két rendes, okos lányom, két gyönyörű értelmes unokám és idős édesanyám is itt van még közöttünk. Jó lenne több időt együtt tölteni a családdal és az unokákkal. Elmenni velük szünidőben nyaralni, szabad időben kirándulni, fürödni, úszni, horgászni és persze menni velük a Fradi meccsekre is. Szeretek kertészkedni, fotózni, főzögetni, stb. Sok dolgom is lesz amiket szeretnék elvégezni, amikre eddig nem volt idő. Világéletemben örökmozgó voltam. Ha egészségem engedi, nem félek attól hogy unatkozó, semmitévővé válok.
Van-e remény a Pékség újraindítására?
– Mindent megtettünk a Pékség további működésért. Próbálkoztunk bérbeadással is de a bérlő jelöltek mind visszaléptek. Tudom, nem egyszerű egy ilyen cégnek az irányítása mostanság. Pedig már “csak” húszan dolgoztunk a korábbi negyvenhez képest, régebben öt teherautóval több mint nyolcvan üzletet láttunk el pékáruval. Az újra indulásra igen csekély reményt látok.
– De tudod hogy van a viccben, amikor versenyt úsznak a halak. A lepényhal ér be elsőnek a célba, a reményhal meg utoljára.
Végül szeretném megköszönni családomnak a segítséget. Köszönöm régi és jelenlegi munkatársaimnak a sok melót, a barátságot, a szép együtt eltöltött éveket. Ezúton üzenem nekik – Nélkületek nem működhetett volna több mint harminc évig a Tamási-Varga Pékség.
Nem utolsó sorban tisztelettel mondok köszönetet kedves vásárlóinknak, akik bizalommal, hűséggel jártak hozzánk nap mint nap évtizedeken keresztül.
Jó egészséget kívánok mindenkinek!
Az interjút készítette: Horváth Tibor