„Az év elhivatott fiatal szakdolgozója díj”- at 2022-ben a nagykőrösi származású Tóth K. Bíborka vehette át, melyhez ezúton is szeretettel gratulálunk. Ebből az alkalomból lapunk megkereste a díjazottat, akivel a németországi tanulmányairól, a COVID időszakáról és a jövőbeli terveiről is beszélgetett.
Kérem röviden mutatkozzon be az olvasóknak, mit lehet Önről tudni?
1994-ben születtem, Kecskeméten. Nagykőrösön, az Arany János Református Gyakorló Általános Iskolába jártam, majd célorientáltan a ceglédi Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakközépiskolában érettségiztem. Ezt követően felvételt nyertem a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karára, ahol az alapszak befejezését követően diplomás ápoló végzettséget szereztem. Ezután Budapesten helyezkedtem el a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban (Honvédkórház) és munka mellett a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának mesterképzési (intenzív terápia specializációjú) szakán végeztem, mellyel egyetemi okleveles ápoló, avagy kiterjesztett hatáskörű ápoló lettem. A közelmúltban felszereltem a Magyar Honvédséghez, mint szerződéses egészségügyi katonatiszt. Édesanyámat, családtagjaimat és barátaimat látogatom Nagykőrösön, így viszonylag gyakran megfordulok a városban – természetesen ahogy a munka és a haza szolgálata engedi.
A Hivatásunk című lap a A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara lapja. Milyen érzés volt a legutóbbi számot a kezébe venni?
A Hivatásunk című folyóiratot mindig figyelemmel követem, hiszen rengeteg releváns információt tartalmaz új dolgokról, aktualitásokról, amik fontosak a mindennapjaimhoz. A tavalyi utolsó szám megjelenését azonban mégis jóval nagyobb izgatottsággal vártam. Amikor a kezembe vehettem a számot, nagyfokú hálát éreztem. Boldog vagyok, hogy ez sikerült… de ez nem csak az én „elismerésem“. Ebben az elnyert címben és címlapban ott van az a háttér, az a segítség és támogatás amit az elöljáróimtól és vezetőimtől, a családomtól, kollégáimtól és barátaimtól kaptam.
Mit lehet tudni „Az év elhivatott fiatal szakdolgozója díj”-ról, mikor volt/vagy lesz a díjátadó, kitől vehette át?
Az év elhivatott fiatal szakdolgozója cím egy országos verseny, bárki jelölhető erre a pályázatra. A MESZK és a LITERATURA MEDICA Kiadó Kft. kifejezetten a fiatal generáció kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtó szakdolgozók elismeréseként hirdette a pályázatot.
Tudomásom szerint volt olyan megye ahol több, mint öt versenyzőt neveztek különböző kategóriákban. A jelölőlapon más-más tárgykörben indulhattunk, pl. tudományos munka és publikációs tevékenység végzése, stb. és a szakmai életút ismertetése volt hangsúlyos.
A díjátadó gála december 09-én került megrendezésre Budapesten, a LURDY HÁZ konferencia termében, ahol Bereczki Zoltán is fellépett. Az ünnepi program ebéddel került lezárásra. Én sajnos ezen a rendezvényen nem tudtam részt venni, mert éppen a díjátadó ünnepély ideje alatt katonai szolgálatot teljesítettem, hazámat szolgáltam. Ennek pótlására a januári MESZK elnökségi ülésén kerül majd sor, ahol személyesen Dr. Balogh Zoltán országos elnökségi tisztséget vezető úrtól vehetem át a díjamat.
Többször visszatérő idézetet Öntől, hogy „A szívem az ápolásé”. Ezt kérem röviden fejtse ki, illetve mutassa be eddigi szakmai pályáját.
„A szívem az ápolásé“ – igen. Erről a mondatról napokat tudnék mesélni, hogy mit is jelent ez számomra. Az ápolás nekem az egyik legfőbb érték. A beteg, sérült emberen segíteni, ápolni (akár hosszú időn át) számomra az egyik legnemesebb dolog. Az ápolás megmutatkozhat egy kisebb sérülés ellátásától egészen a haldoklás szakaszain való átsegítésen. Egy rendkívül nehéz és összetett dolog, ami nem „csak“ a gyógyszerek beadását és az alapápolást jelenti, hanem az individuális lelki segítségnyújtást és a mindennapi nehézségekkel való megküzdést is a betegellátás területén. Amikor az intenzív osztályon sajnos valakinek el kell köszönnie a családjától, mert már nem találkoznak többet valószínűleg, az nagyon nehéz. Amíg nem érnek oda a hozzátartozók, minden perc hosszú óráknak tűnik. Ilyenkor már el sem jövök a betegágytól, – hanem akár az ebédidőm kárára is- , de ott vagyok és fogom a haldokló kezét, mellette vagyok. Azt vélem, hogy igazán jól ápolni és segíteni csak tiszta szívvel és önzetlenül lehet. Mivel az életemet és pályafutásomat az ápolás és az oktatás teszi ki, természetesen ez van a szívemben is, ezek összefolytak bennem. Az ágy mellett végzett munkám mellet, szakoktatóként is dolgozom az Ápolási Igazgatóságon. Az újonnan belépő dolgozók felkészítését végzem és továbbképzéseken is előadok. A klinikai demonstrációs egység vezetése mellett elméleti és gyakorlati oktatás keretében ismertetem meg az új módszerekkel, eszközökkel különböző osztályok dolgozóit. Későbbiekben tervezem a doktori iskola elvégzését, ahol biztosan az ápolástudomány területéről fogok témát választani!
Olvastam, hogy három hónapot töltött Németországban Erasmus tanulmányi út keretein belül. Milyen ismereteket szerzett, milyen területeken?
Az Erasmus tanulmányútra egyetemi éveim alatt nyertem lehetőséget. Németországban, azon belül is Bajoroszágban, Kipfenberg nevű településen volt szerencsém eltölteni ezt az időszakot. Ez egy speciális „szakklinika,“ ami kizárólag neurológiai betegségeken átesett páciensek ellátásával és rehabilitációval foglalkozik. Magyarországon nincsenek (még) ilyen kórházak. Ezen kórházon belül én az intenzív terápia és a gerincsérültek osztályán tanulhattam, dolgozhattam napi 12 órában. Nagyon hálás vagyok ezért a lehetőségért a mai napig, mert olyan szakmai színvonalat tapasztaltam meg az ápolásban, ami számomra onnantól fogva nagyon nagy hajtórerőként szolgál. Azóta pár kint látott ötlet, eljárásmód, stb. etalonként él bennem és ezeket igyekeztem hazahozni és szépen lassan átültetni, becsempészni az itthoni viszonylatba, amennyire van rá lehetőségem. Speciális ismereteket szereztem még a betegmozgatás és gégekanüllel rendelkező betegek ellátási területén.
Életünk utóbbi éveit nagyon meghatározta a COVID, melyet önöknek is köszönhetően sikeresen legyőztünk. Milyen volt az az időszak, hogyan élte meg?
Elmondhatom, hogy a COVID-időszak fiatalként is megterhelő volt. Azt gondolom, hogy a katonaságnak (is) köszönhetően extrém teherbírásra is képes vagyok, de kimerülten zártam ezt az időszakot. A túlórák számát leszámítva a műszakok fizikális és mentális, érzelmi nehézsége vitathatatlan volt. Elképesztő betegszámokkal zártuk a napokat, sajnos a halálozás tekintetében is. A szokásosnál is nehezebb emberi és családi sorsokkal találkoztunk, melyek ekkor fokozott esetszámban voltak jelen a mindennapjainkban az intenzív osztályon.
Milyen céljai, tervei vannak a jövőre nézve?
Természetesen további célom számtalan van. Szeretném a jövőben is a rekreáció jegyében a Nagykőrösi Lovas Sportegyesületet még gyakrabban látogatni, hiszen a lovaglás a kedvenc kikapcsolódási és feltöltődési lehetőségem. Ahogy már említettem is korábban, a doktori (PhD) iskolát szeretném még elvégezni, mely négy éves tudományos képzés. Az eddigi intenzív osztályon szerzett tapasztalataimat a jövőben egy speciális területtel is kibővíteni kívánom: ez pedig a katonaegészségügy. Teljesen más szemlélet és képzési lehetőségek vannak a harctéri ellátás során, mint egy jól felszerelt kórházi ellátásban. Talán a jövőben majd külszolgálat során lesz lehetőségem magam kipróbálni: tábori, bevetési területen lévő kórházi körülmények között, ahol sérült bajtársaim és civilek életét menthetem meg.
Az interjút készítette: Horváth Tibor
Fotó forrása: Literatura Medica Kft.