Március végén indulhat a KRESZ Park kivitelezése a tervek szerint

A tervek szerint akár már március végén elindulhat a nagykőrösi KRESZ Park kivitelezése a Cifrakertben, ez nagyban függ az időjárás alakulásától is. – erről és még sok minden másról is szó esett a helyszínbejárással egybekötött megbeszélésen, melyet február 1-jén, szerdán tartottak a területen. Az egyeztetésen részt vettek: Dr. Körtvélyesi Attila alpolgármester, a kivitelezést kezdeményező a Szent Vitus Alapítvány részéről Lukács Tamás és Hujber Richárd, a KÖVA-KOM Nonprofit Zrt. képviseletében Vozárné Ragó Ildikó vezérigazgató, a Nagykőrösi Polgármesteri Hivatal műszaki irodájának vezetője, Szilágyi Csaba, valamit Tényi András városi főépítész.

Mint arról korábban beszámoltunk, Dr. Czira Szabolcs polgármester a tavaly november 24-ei testületi ülésen nyújtott be sürgősségi indítványt a Cifrakertben létesítendő új közlekedési park kapcsán, melyet akkor egyhangúan támogattak a jelenlévő képviselők. Mint az akkor elhangzott, az oktatás során valódi, életszerű környezetben sajátítanák el a közlekedés szabályait a gyerekek, fiatalok. Magát a parkot is úgy tervezték meg, hogy mindenfajta közlekedési helyzetet bemutasson, lesz benne körforgalom, zebra, vasúti átkelő, alagút.

Dr. Körtvélyesi Attila alpolgármester, aki a körzet települési képviselője is, a testületi ülésen felszólalva többek között elmondta: „…Én nagyon örültem, amikor megkerestek bennünket ezzel a közlekedési parkkal. Régóta tervben volt már, hogy ott a Vitéz utca felől a Cifrakerti részt megújítani. Ugye én ezt a választási kampány idején vállaltam is, annak ellenére, hogy egyesek türelmetlenek és számonkérnek, mert ők nem tudnak koncepcióban gondolkozni. Hiszen ez nem csak arról szól, hogy ott valamit megcsinálunk, hanem valaminek célt is kell adnunk és ennek a KRESZ-parknak a megújítása, létrehozása ennek a közlekedési parknak, az azt az egész részt egy kis élettel fogja megtelíteni.”

Elhangzott a helyszínbejáráson, hogy folyamatosak lesznek ezt követően is az egyeztetések, erről pedig rendszeresen be fogunk számolni az Önkormányzati Hírek újságban is!

HT