2015-ben számoltunk be arról, hogy 44 éves szolgálat után leköszönt Gál László Állomásfőnök Úr. Most újabb, mondhatni ikonikus szereplő vonult nyugdíjba a nagykőrösi vasútállomásról. Szeleiné Cseh Márta keresett meg bennünket a hírrel, hogy Danka Lászlóné Sacika, a vasútállomás személypénztárosa nyugdíjas lett.
“Köszönjük a 40 éves önzetlen munkálkodását és az utasokhoz való maximális segítő készségét. Megérdemelt nyugdíjba vonulásához sok erőt, egészséget és boldogságot kívánunk szerető családja körében!” – így búcsúztak a kollégák és lélekben mindenki, aki csak egyszer is nála váltotta meg a jegyét. Biztos, hogy rengeteg nagykőrösinek sok kedves, kellemes emléke fűződik Danka Lászlóné Sacika munkásságához, sokan először vele találkoztak, amikor megérkeztek szeretett városunkba. Köszönjük a 40 év szolgálatot, a Jóisten áldása kísérje nyugdíjas éveit!
Lapunk megkereste Danka Lászlónét, hogy elmúlt 40 évet felelevenítsük és a nyugdíjas évekre is előre tekintsünk.
Kérem beszéljen röviden a vasúthoz kerülés előtti időszakról, tanulmányokról, a családról.
Danka Lászlóné: Iskolámat a Lencsési Iskolában kezdtem, nagyon szerettem tanulni, a tanító néni Nagy Pálné volt, aki szívvel-lélekkel tanított. A felső tagozatot a Petőfi Iskolában végeztem, majd 1979-1983-ig a Nagykőrösi Arany János Gimnáziumba jártam, itt érettségiztem le. 1986-ban férjhez mentem, már 36 évet lehúztunk együtt. Született 3 gyermekünk, 1987-ben Lacus, 1990-ben Zsolti és 1992-ben Kriszti. Nagyon imádom őket, meg a drága párjaikat is! Nekem most már nem három gyermekem van, hanem hat, Lívia, Kriszta és Laci is közénk tartozik. Egyre csak szaporodunk, így már van öt unokám is, Kevin Olivér, Mirácska, Kornél és Benike. Ők a büszkeségeim! Hála Istennek, még büszkélkedhetünk dédi mamákkal is, egy ünnepi asztalnál így üljük körbe, összesen 15-en. Szeretem, mikor mindenki egy asztalnál ül!
Hogyan került a MÁV-hoz, volt-e a családban más is ezen a területen? Milyen munkakörökben dolgozott ez alatt a közel 40 év alatt?
Danka Lászlóné: 1983-ban érettségiztem, majd ezt követően kerestem fel a nagykőrösi vasútállomást állás ügyben. Az akkori állomásfőnök azonnal fel is vett. Elintéztem a megadott dolgokat ahhoz, hogy július 1-vel munkába állhassak. Így kezdődött a vasutas életem. Elvégeztem egy pár tanfolyamot, voltam külső forgalmi szolgálattevő, gazdasági hivatalnok, árupénztáros, számadó pénztáros, majd 2003 tavaszán lettem személypénztáros, ezt a munkát szerettem a legjobban. Sok emberrel találkoztam, szerettem velük kapcsolatot teremteni, örültek, ha engem találtak a pénztárban.
Sokan kérdezték, volt-e a családban vasutas? Nem volt, ide én jöttem először, de a gyermekeimnek sem volt álma pl. a mozdonyvezető. Véletlenül kerültem ide, de nem bántam meg. Nagyon jó kollektíva volt és van a mai napig a nagykőrösi vasútállomáson. Szerettem itt dolgozni.
Ha egy személyes, kedves történetet kiemelne ebből az időszakból, amire örömmel emlékszik vissza, mi lenne az?
Danka Lászlóné: Még kezdő vasutasként utazgatnom kellett Nyársapátra, illetve Katonatelepre, általában mindig akkor értem már oda, amikor a forgalmista már a vonat mellett állt és indított a szerelvényt. Én futva érkeztem a vonathoz, egyszer Rácz Pisti megelégelte és a menesztő tárcsával jól a hátsómra csapott. Közben mondta, hogy nem tudsz Te egy perccel hamarabb jönni! Itt megtanultam a leckét.
A nyugdíjba vonulást egy kis ünnepséggel tették a kollégák, barátok még meghatóbbá. Kérem mondja el, hogyan élte ezt meg.
Danka Lászlóné: Az utolsó szolgálatomban a zárás előtt egyszer csak meghallottam a hosszantartó vonatfüttyöt, tudtam, hogy ez nekem szól, a Szeleiné Mártika kérte meg a mozdonyvezetőt. Csavarodott egyet a szívem, igencsak elkapott a sírás, annyira megható, amikor vonatfüttyel búcsúznak a nyugdíjba vonuló munkatárstól. Könnyeimmel küszködvén megláttam Mártikát, a kolléganőmet is. Egyre jobban csak sírtam. Majd jött Zsuzsi, a biztonsági őr, hogy menjek ki egy picit. A váróterem ajtajában vártak a drága kollégáim, a nyugdíjas kollégák, a régi jó munkatársak és a legnagyobb örömömre a férjemet is meghívták erre a kis ünnepségre. Mártika felolvasta búcsú szövegét, majd Ráczné Zsuzsi, aki már nyugdíjas, ő folytatta. Én meg csak sírtam a meghatottságtól. Rengeteg ajándékot kaptam és egy gyönyörű tortát, amin egy menetjegy volt, az utolsó szolgálatom dátumával. Rögtönzött kis party lett az este további részében. Még most is könnyes szemmel írom le! Mindenkinek nagyon szépen köszönöm!
Végül, milyen tervekkel vág bele a nyugdíjas évekbe, miket szeretne csinálni, mivel tud igazán kikapcsolódni?
Danka Lászlóné: Nyugdíjas éveimre igazából nem terveztem különösebb dolgokat. Az 5 drága unokámmal szeretnék minél többet együtt lenni, segíteni anyukámnak és az anyósomnak, férjem kamionsofőr, néha elmenni vele kirándulni. Hozza majd az élet a mindennapokat.
Az interjút készítette: Horváth Tibor