Virágos Magyarország

Július 13-án, kedden városunkba látogatott a Virágos Magyarország 2021. bíráló bizottsága. A három zsűritagot dr. Körtvélyesi Attila alpolgármester fogadta, aki köszöntötte őket, illetve bemutatta a városunkban történt fejlesztéseket, beruházásokat és ismertette a jövőbeni terveket is. A bemutató végéhez érve, a városunkról készült videó megnézése után, dr. Körtvélyesi Attila alpolgármester ajándékcsomagokat adott át a zsűri tagjainak. A hölgyek Vozárné Ragó Ildikó és Vágó Csaba vezetésével, a Református Templomban kezdték útjukat, ahol Rácz Péter, a Nagykőrösi Református Egyházközség főgondnoka tartott rövid ismertetőt a templomról, majd kísérte fel a toronyba a zsűritagokat.

Ezt követően, az Arany János családját ábrázoló szobor és a stilizált kapuk helyszínéül szolgáló Hősök terén át, a nagykőrösi Názáret Római Katolikus Óvoda épületébe sétáltak, ahol az óvodavezető segítségével ismerhették meg az óvoda működését, és szemléletét. Nagykőrös központjában járva az országzászlónál Horváthné Veronika, a Toldi Miklós Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium egyik tanára tartott rövid beszámolót városunkról, amit a Vanília & Gelarto Kézműves cukrászda ínycsiklandó választéka követett. Miután A zsűritagok megkóstolhatták Az “Év Fagylaltja”2021.versenyen Régió Kiváló Fagylaltja díjat nyert, “Sikkes Citromligetes Pisztáciával” fantázianevű fagylaltot, a Pálfája Oktatóközpontba vezetett útjuk, ahol Takács Böbe, KÖVA-KOM Nonprofit Zrt. egyik munkatársa és Ragó Ildikó a KÖVA-KOM Nonprofit Zr. vezetője, mutatták be a nemrégiben elhelyezett új fajátékokat és fűszerkertet, majd fotók segítségével illusztrálták az oktatóközpontban folyó nevelést, beleértve az ott tartott táborokat.

A Református Temetőben, szintén Rácz Péter fogadta a vendégeket, ahol a temető megvalósult felújításáról esett szó. A temetőnél, Tóth Balázs vezetésével, lovas fogat várta a zsűritagokat, akiket a gyönyörű Kőrös-érhez vittek el, ahol ifj. Molnár Dezső települési képviselő tartott előadást a természet és a táj kapcsolatáról és a természetvédelmi értékekről. Ám a lovaskocsikázás még nem ért véget, ugyanis a városnézésből a csodálatos Nagykőrösi Arany János Múzeum sem maradhatott ki.

Az Arany János szoborcsoport előtt elsétálva, a Cifrakertben Vágó Csabához érve a város hulladékgazdálkodásáról, környezetvédelméről és energiatudatosságáról hallhattak beszámolót, majd Sebestyénné Angyal Zsuzsanna települési képviselő fogadta a vendégeket, aki a közösségi részvételekről, civil szervezetek és azok bevonásáról tartott beszámolót képek segítségével, az utat folytatva Fekete Attila előadása követett, a közösségi kommunikációról és a Cifrakertben található játszótérről. Az előadások és a hosszú városnézés végeztével, a három zsűritagot egy finom ebéd fogadta a Cifrakertbe található Svájci házban, ahol az ebéd után Rapi Ferencné, a VII. Kőrösi Möggyfesztivál nyertesének möggyes sütijét kóstolhatták desszertként.  A vendégek nagyon elégedettek voltak a fogadtatással és Nagykőrös városával. Az erről készül interjút, a következő lapszámunkban olvashatják.

Pavolek Renáta