Virágos Magyarország – Interjú Szolnoki Ferencné Katalin zsűritaggal

Mint ahogyan arról előző lapszámunkban beszámoltunk július 13-án, kedden városunkba látogatott a Virágos Magyarország 2021. bíráló bizottsága. A három zsűritag városunk több helyszínét is megtekintette, többek között a Hősök terét, a Pálfája Oktatóközpontot, az Arany János Múzeumot, illetve a Cifrakertet. Ennek kapcsán beszélgettünk az egyik zsűritaggal, Szolnoki Ferencné Katalinnal.

Milyen összkép alakult ki Önben Nagykőrösről?

Nagykőrösön már az előző években voltam zsűrizni, így nem ez a néhány óra az, ami a legfontosabb benyomásokat jelentette számomra. Amit ma tapasztaltam az az, hogy mindig tud újat mutatni a város. Az egy fontos dolog, hogy nem mindig ugyanazokat a helyszíneket látogatjuk meg, hanem újabb és újabb területeket ismerhetünk meg. Nagykőrös egy élő, barátságos, zöld, virágos és kedves város.

Melyik volt ebben az évben az a terület, amit eddig a korábbi években a zsűrizés során még nem látott? Melyik volt a kedvenc része, területe a túra során?

Az, hogy fel tudtunk menni a Református Templom tornyába, egy fantasztikus élmény volt. Nagyon jó volt látni, hogy ez egy nagy város, ami nem csak lentről szép, hanem fentről, a magasból is gyönyörű. Emellett, pozitív élmény volt a nagykőrösi Názáret Római Katolikus Óvodába látogatni, tetszett az, ahogyan hozzá állnak a gyermekek neveléséhez és tanításához.

Nem tudnék kedvenc helyszínt mondani, hiszen minden nagyon tetszett. Jó ötletnek tartom azt a megoldást is, hogy a Cifrakertben 3 különböző területen képek segítségével tartottak beszámolót az egyes programokról, fejlesztésekről. A Pálfája erdő látogatása során tetszett és ötletes volt a fűszerkert és a zöldségeskert elkészítése és bemutatása, illetve a belvárosi részen öröm volt látni azt, hogy egyre csak fejlődik. A központban, az Országzászlónál lévő ismertető során jó volt hallani, amikor a Toldi Miklós Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium tanára elmondta, hogy önkéntes munkával az iskola diákjai segítettek a főtéren lévő virágok ültetésében, ami véleményem szerint egy példaértékű dolog, ez abszolút pozitívum volt. Emellett, a nyári melegben jól esett egy kis hűsítő fagylaltot enni. Nagyon finom volt a Vanília & Gelartoban a Régió Kiváló Fagylaltja díjat nyert fagylalt. Örültem neki, hogy ezt megkóstolhattuk, illetve Rapi Ferencné, a Möggyes süti verseny első helyezettjének finom sütijét is.  A Kőrös – ér bemutatásánál nagyon tetszett az, hogy látni lehetett, remek szakemberek kezében van a terület. Látják a problémákat és azt, hogy azokat milyen megoldásokkal lehet helyrehozni.

A tavalyi és az idei évben történt felújításokat, beruházásokat a nap folyamán bemutatták, prezentálták Önöknek, melyik felújítás, megvalósítás tetszett Önnek a leginkább?

Az idén most nem sétáltunk el arra, de ami véleményem szerint egy nagyon fontos része a városnak az a Csónakázó- tó, és öröm volt hallani, hogy a tó környékén fejlesztések zajlottak és még fognak. Szerintem ez nagyon fontos. Hasznos és jó dolog az, hogy a nagykőrösi lakosoknak, gyerekeknek megvalósították a sportolás és a szórakozás lehetőségét, illetve a Cifrakertet is központi pihenő hellyé, szabadidős tevékenységek helyszínévé alakították ki, pláne, ha itt rendszeresen rendezvényeket és programokat tartanak. Szerintem ez tartja össze az egész várost. Szeretném megemlíteni a polgármesteri hivatal mögötti Hősök- terét is, hiszen amikor én legutóbb Nagykőrösön jártam épp befejezés előtt állt a tér, így élmény volt látni, hogy ilyen gyönyörű lett, a városi kapukkal, a sok virággal és fával. Én azt érzem, hogy ez a város töretlen módon, szépen fejlődik. Véleményem szerint nem kell mindig kiugróan fejlődni, folyamatosan kell fejlődni és szerintem ez egy vonzóerő az itt élők és az ide érkezők számára – ez teszi vonzóvá Nagykőröst.

A zsűrizésen kívül ellátogat-e a jövőben Nagykőrös városába?

Igen. Teljes mértékben ajánlom mindenkinek Nagykőröst. Ha valaki csak kirándulni, várost nézni szeretne Nagykőrös remek lehetőség erre, hiszen Budapesthez is közel van. Egy- két órás úttal el lehet ide jönni és egy teljes napot el lehet itt tölteni. Nagyon jópofa a múzeumban a kiállítás, illetve a gyerekek számára a fajátszótér is, nem beszélve a múzeum kiadványáról, ami egy közös családi játékra invitálja a látogatókat, ami során megismerkedhetnek Arany János városával, a játék vagy városnézés közben pedig el lehet fogyasztani egy finom fagyit, vagy akár be lehet ülni egy hideg limonádéra vagy kávéra a vendéglőkbe. Emellett el lehet menni a Pálfájába túrázni, a Cifrakertbe játszani és sétálni és a Csónakázó tónál pihenni, kacsákat nézni.

Az interjút készítette: Pavolek Renáta