Rendkívüli testületi ülés keretében támogatták a képviselők dr. Czira Szabolcs polgármester „Nagykőrös, Kárpát utca 9. lakópark útépítése” tárgyú előterjesztését.
A lakóközösség képviseletében a Nagykőrösi Lakás- és Garázsszövetkezet tájékoztatást adott arról, hogy az útépítéshez szükséges önerő (30%) rendelkezésre áll, az önkormányzat pedig vállalta a költségek 70%-át. Mint az előterjesztésben olvasható, az önkormányzat célja a segítségnyújtás, a városrész élhetőbbé tétele a lakóközösség számára.
A napirend tárgyalásakor először Sebestyénné Angyal Zsuzsanna települési képviselő kért szót, aki elmondta: „Köszönetemet szeretném kifejezni a lakás- és garázsszövetkezetnek és Nagy Balázs képviselő úrnak, ugyanis ez egy nagyon régen és hosszan tartó probléma volt ennél a lakóközösségnél. Sajnos némely szervezetek politikai haszonszerzés érdekében többször megakadályozták ennek az útnak a létrejöttét. Itt sajnos ki kell mondanom, hogy a Jobbik szervezete volt az, aki az ott lakókat fölbiztatva, fölháborítva megakadályozta két vagy három évvel ezelőtt, hogy az út már akkor megépüljön. Ezért szeretném külön Csermák Károlynak kifejezni a köszönetemet, hogy fölvállalták és a lakóközösséget meg tudták győzni, hogy erre az útra igenis szükség van és egy rendezett, 21. századi lakóparkkal fog Nagykőrös város bővülni.”
Zágráb Nándor települési képviselő, választókerületi Jobbik elnök, regionális Jobbik igazgató, Pest megyei Jobbik elnök, Jobb Nagykőrösért alelnök, országgyűlési képviselő-jelölt emelkedett szólásra és többek között arról beszélt, hogy közelednek a választások. A polgármester meg is kérdezte tőle, hogy tudja-e mikor lesznek az önkormányzati választások? Mivel Zágráb nem adott erre választ, így segítünk neki: 2024-ben, várhatóan októberben. Tehát még több, mint 3 év van a választásig.
Dr. Czira Szabolcs polgármester, Zágráb Nándor megyei Jobbik elnök hozzászólására adott válaszában így fogalmazott: „Én a képviselő úrnak elmondom, senkit nem kérdeztünk meg, hogy milyen pártállású. Tehát pártállástól függetlenül, mi valamennyien azon voltunk már korábban is, hogy ezt meg kellene építeni, mert áldatlan állapotok vannak, ha esik az eső. Akik vettek ott épületet megközelíteni nem tudják. Tehát ne keverjük bele a politikát, senki nem kérdezte meg, hogy milyen pártállású embereknek épül az út. Mi örülünk neki, ha tudunk ezen segíteni, de el kellett ehhez érkezni, hogy ők is a saját részüket kivegyék. És bizony, folyt egy hergelés, hogy ne fizessünk, így ne fizessünk. Elég sok munkát tettünk ebbe bele, sok egyeztetésen vagyunk túl, Nagy Balázs különösképpen, valamennyi lakógyűlésen részt vett. Én köszönettel tartozom annak, aki beletette a munkáját.”
Nagy Balázs települési képviselő. alpolgármester köszönetét fejezte ki a Nagykőrösi Lakás- és Garázsszövetkezetnek, mint mondta: „Valóban igaza van Sebestyénné Angyal Zsuzsannának abban, hogy akkor nagyban szerepet játszott az, hogy akkori Jobbikosok, Jobbik szimpatizánsok közül voltak olyanok, akik lázították ott a lakókat, hogy ne tudjon megépülni ez az út. Ez az akadály hála Istennek elhárult és most az előterjesztés, ami előttünk van, biztossá teheti azt, hogy ez az út megépüljön. Köszönöm szépen még egyszer a Nagykőrösi Lakás- és Garázsszövetkezetnek és a lakóknak is az összefogást, hogy ebben partnerek voltak az önkormányzat felé.
A döntés értelmében Nagykőrös Város Önkormányzat Képviselő-testülete támogatta a „Nagykőrös, Kárpát u. 9. lakópark” -hoz tartozó lakóút és közvilágítás kiépítését. „Ezzel a döntéssel zöld utat kap a beruházás.” – mondta a polgármester.
Horváth Tibor