„Szeretném a korábbi jó gyakorlatainkat folytatni, a szakmaiságot fenntartani”

Muresanné Fekete Márta lett a Dalmady Győző Óvoda, Általános Iskola és EGYMI ideiglenes megbízott intézményvezetője, aki többek között arról is beszélt lapunknak adott interjúnkba, hogy miért fognak idén rendhagyó tanévet indítani.

Mivel telt az első két hét, mint megbízott intézményvezető? Milyen feladatok vannak, így tanévkezdés előtt?

2021. augusztus 16-ától vagyok intézményvezető-helyettes, valamint egy évre megbíztak az intézmény ideiglenes vezetésével. Igazgató asszonyunk, Verbó-Kecskés Ilona Ildikó babát vár, ezért volt szükség a váltásra.

Az első két hét alatt rengeteg feladatot láttunk el, éppen hogy csak befejeződött az Erzsébet-táborunk, mely 2021. augusztus 9-től 13-ig tartott, máris a tanévkezdéshez kapcsolódó teendők vártak ránk. Az adminisztratív feladatok mellett, az új tanév feladatait osztottuk szét. Rendhagyó tanévet fogunk indítani, hiszen a növekvő gyermek létszám két óvodai csoport indítását igényli. Éppen ezért nagy kihívást jelentett számunkra az új óvodai csoportunk beindításának megszervezése, ehhez nemcsak szervezeti átalakulásra, hanem egy új csoportszoba és a hozzátartozó helyiségek megfelelő kialakítására is szükség volt. Igazgató asszonyunk és munkaközösség-vezetőnk rengeteg energiát fektetett a feladatok megoldásába, reményeink szerint az óvodai csoport megkezdheti a nevelési évet szeptember elsején. 

Kérem, röviden mutassa be szakmai életútját és azt az igazgatói programot, mellyel az iskolát vezetni kívánja.

Pedagógus pályafutásom itt kezdődött, ebben az iskolában, több mint 30 évvel ezelőtt, amikor még képesítés nélkül kaptam megbízást a napközis csoport vezetésére. Családot alapítottam, s közben megszereztem a szükséges szakirányú végzettségeket. Rengeteg tapasztalatot szereztem osztályfőnökként, egy kis csapat vezetése, irányítása megalapozta azt a képességet, amellyel felvértezve elvállaltam az igazgatóhelyettesi feladatkört 2007. szeptember 1-től. Akkor Bobál Róbertné igazgató asszonnyal közösen egy többcélú intézmény létrehozását tűztük ki feladatként. Ez akkor, abban a helyzetben, a városunk minden sérült, fogyatékkal élő gyermekének ellátásának megmaradását jelentette. 2009-ben az egységes gyógypedagógiai módszertani intézmény létrehozásával lehetőséget biztosítottunk az integrált oktatásra. Vezetői megbízásom lejártát követően, nyolc év után újra osztályfőnöki feladatokat láttam el.

Visszatérni egy több feladatellátású intézmény élére nem volt egyszerű számomra, de szeretném a korábbi jó gyakorlatainkat folytatni, a szakmaiságot fenntartani, és felkészíteni intézményünket a következő feladatunkra, mely a súlyos- és halmozottan fogyatékos gyermekek csoportban történő ellátására irányul.

A Dalmady Győző Óvoda, Általános Iskola és EGYMI a sajátos nevelési igényű gyermekek és fiatalok gyógypedagógiai nevelését – oktatását biztosítja. Miben igényel más vezetői képességeket az iskola, óvoda vezetése?

Mint korábban már említettem, többcélú intézményként látjuk el az enyhe- középsúlyos értelmi fogyatékos, autizmus-spektrumzavarral élő gyermekek szegregált óvodai és általános iskolai nevelését-oktatását, ugyanakkor a súlyos-és halmozottan sérült gyermekek fejlesztő nevelését-oktatását is. Az utazó gyógypedagógiai hálózat pedig a többségi, integrált oktatásban részesülő, de megsegítést igénylő gyermekek fejlesztését végzi. A feladatom vezetőként elsősorban az, hogy koordináljam a kollégák-gyermekek-szülők között a jó együttműködést, hiszen ez az alapja minden oktatási formának. Közös célunk az, hogy a gyermekek elérjék fejleszthetőségük legjobb szintjét. Fontos ugyanakkor az elfogadás érzését is erősíteni minden szinten: a szülő-gyermek, a gyermek-gyermek, és természetesen intézményünk és a többségi társadalom között. Bátran merem állítani, hogy nagyszerű gyógypedagógus kollégáim igyekeznek mindent megtenni azért, hogy mindez megvalósuljon.

Kérem, végül röviden beszéljen arról, hogy milyen rendezvényekkel, programokkal készülnek erre a tanévre?

Bizakodva nézünk a 2021/2022-es tanévre. Bízunk benne, hogy a pandémia nem fogja az új oktatási évet ismét az online térbe szorítani. A tanév rendjének megfelelő programokat munkatervben rögzítettük. Bázisintézményként szeretnénk jó gyakorlatainkat folytatni, közlekedési szakkörünkkel és művészeti terápiás foglalkozásainkkal megmutatni magunkat nyílt napjaink alkalmával. Természetesen, készülni fogunk a karácsonyi ajándékműsorunkkal, mely a Bázisintézményi programunk alapköve, és intézményünk számára a legnagyobb lehetőség arra, hogy mindenki számára bepillantást nyújthassunk a munkánkba, és ami a legfontosabb, hogy valóban ajándékként fogadjanak el bennünket.

Munkájához jó egészséget, sok sikert kívánunk!

Az interjút készítette: Horváth Tibor