Rögbi és torták – interjú Regdon Lilivel

Regdon Lilivel beszélgettünk tortakészítésről és a rögbizésről, ugyanis a fiatal nagykőrösi lány mindkét területen stabilan megállja a helyét, egy kiváló csapat tagja, tortáit nézve pedig nagyon az az érzése az embernek, hogy mindegyiket megkóstolná. Interjúnkat az alábbiakban olvashatják.

ÖH: Kezdjük a tortakészítéssel. Mikor döntöttél úgy és miért, hogy tortákat fogsz készíteni? Hogyan tanultad ki ezt a mesterséget?

Regdon Lili: Már egészen kicsi korom óta segítek az anyukámnak a sütésbe, ugyanis nem csak készíteni szeretem nagyon a süteményeket, hanem megenni is, az idő elteltével pedig már egyedül készítettem őket. Mikor 8.-os koromban gondolkoztam, hogy mégis milyen szakmát kéne tanulnom, akkor a cukrász meg sem fordult a fejembe, de aztán végül egy kis idő elteltével mégis arra esett választás és itt Nagykőrösön a Toldiban végeztem el a szakmát.

ÖH: Milyen alkalmakra készítesz tortákat, eddig milyen megkereséseket kaptál?

Regdon Lili: Barátoknak és családtagoknak szoktam készíteni tortákat, születésnapokra, esküvőkre, meg persze, amit itthon megkívánunk, én elkészítem.

ÖH: Neked melyik a kedvenc tortád, milyen fajtákat készítesz?

Regdon Lili: Az én kedvenc tortám a charlotte torta. Bármilyen tortát, illetve süteményt elkészítek, szeretek új dolgokat is kipróbálni.

ÖH: Aki tortát szeretne tőled rendelni, hogyan tudja felvenni veled a kapcsolatot?

Regdon Lili: Sajnos, mivel még nincs kialakított cukrász részem, így eladásra nem készítek tortákat, csak a barátoknak készítek, illetve rokonoknak.

ÖH: Végül a rögbizésről is beszélj, kérlek röviden, mióta űzöd a sportot, milyen a csapat?

Regdon Lili: 2019 szeptemberében jött létre a női rögbi csapat, és már a kezdetek óta a csapat részese vagyok. Nagyon szeretem a kis csapatunkat, nagyon jó barátságok születtek, az edzéseken kívül is nagyon sok időt töltünk együtt, összetartóak vagyunk, bárkinek bármilyen problémája van, megtudjuk beszélni, mindenkire lehet számítani.

ÖH: Mit jelent számodra a Honfoglalók Rugby Club & Törpi Rögbi részesének lenni?

Regdon Lili: Ez egy frissen megalakult csapat és úgy érzem nagyon egymásra találtunk a lányokkal, nagyon örülök neki, hogy ennek a részese lehetek és bizakodva nézünk a jövő elébe.

Köszönjük szépen a beszélgetést és az élet minden területén sok sikert kívánunk!

Az interjút készítette: Horváth Tibor