Nonó: „…a színház az életem”

Holló-Zsadányi Norman táncsikerei mellett olyan darabokban is szerepet kapott, mint a Légy jó mindhalálig!, a Puskás, a musical, vagy éppen a Szépség és a Szörnyeteg.

Miként írtuk, Nonó (hiszen mindenki így szólítja) berobbant a színházi életbe. A legfrissebb információink szerint szerepet kapott a Virágot Algernonnak, a Marica Grófnő, a Nine, a Valahol Európában című darabokban is. Sőt, immár Szegeden is van egy előadása. Nos, a sor azóta is gyarapodott, a Mary Poppins és a Twist Oliver újabb két darab, amiben Nonó szerepet kapott. Nem is akármilyen szerepeket!

Az Operett Színházban 4 előadásban, az Erkelben a Puskás, a musicalben, a Pesti Magyar Színházban a Valahol Európában és a Twist Oliverben (ahol címszerepet játszik), a Szegedi Színházban a Nagyon, nagyon, nagyon sötét dologban és a Madách Színházban a Mary Poppinsban is szerepet kapott Nonó. Közben a táncot is folytatja. Tudjuk, hogy a Kecskeméten bemutatott Légy jó mindhalálig! című darabban lépett fel először, de miként jöttek a következők? – kérdeztük Nonó szüleit, Hollóné Zsadányi Brigittát és Holló Gábort.

– Igen, a Légy jó volt az első castingja Nonónak, amin részt vett, és amit soha nem gondoltunk volna, tényleg beindult a lavina, mert már ezen a meghallgatáson kinézte magának a Puskás, a musical rendező asszisztense, aki utána felhívott, hogy Nonó szerepet kap a darabban, és már kezdődtek is a próbák. Nem is értettük igazán, sodródtunk az árral… Utána felkérést kaptunk az Operett Színházból, amit már tényleg nem akartunk elhinni, de nagyon nagy boldogság töltött el minket. És jött a Pesti Magyar Színház Szente Vajkkal, a Szegedi Színház, és a Madách Színház. – sorolja Nonó édesanyja. Édesapja hozzáteszi: – Miután bekerülsz ebbe a világba, sok munkával lesz előrelépés, és lesz további lehetőség, de ehhez rengeteget kellett és kell ma is „dolgoznia” nap, mint nap Nonónak. És persze adott esetben lemondással is jár, de azt látjuk, hogy rengeteg mindent kapott már most ettől a világtól, hihetetlen módon magabiztos, pozitívan csibész, önálló és még sorolhatnám, de nem teszem, mert Ő is elolvassa…

Ennyi darabban egyszerre játszani nagy teljesítmény. Miként éled ezt meg? – kérdeztük Nonótól.

Nagyon szeretem a színházat. Egyre inkább úgy érzem, a színház az életem. Újabb és újabb emberekkel ismerkedhetek meg. Rengeteg élményben van részem. Újabb és újabb tánclépéseket, dalokat ismerhetek meg. A próbák nagyon sok izgalmat tartogatnak. Szoktam ilyenkor izgulni, de érdekes módon ez az előadásra eltűnik. Nekem rengeteg élményt ad a színház. Nem tudnám kiemelni, hogy mit szeretek a legjobban, mert az egész egy élményparadicsom. Úgy szeretem ahogy van, mint a paradicsomban is nagyon sok kis mag van, itt is minden darab, minden nap újabb élményeket tartogat. Nagyon élvezem, hogy sok színházban játszhatok, mindegyik más és más, bár tudom, hogy ez anyának és apának nem könnyű, hiszen nekik nagyon sokat kell várni míg én próbálok, aztán egyik helyről a másikra vinni, majd megint várni. De most is egy olyan színházban kaptam szerepet, ahol eddig nem játszottam. A Madách Színházban a Mary Poppinsban. Ráadásul ennek azt hittem rosszul sikerült a castingja, majdnem sírtam, amikor kijöttem. Siettem, mert utána közvetlenül a Twist Oliver meghallgatására kellett menni. Nem akartam elkésni onnan sem, és akkor még nem tudtam, hogy kocsival három perc alatt odaérünk. Aztán jött a nagy meglepetés, és mindkét darabban megkaptam a szerepet. Néha fárasztó, de hatalmas élmény a ruhapróbák, a Szépség és a szörnyetegben először kaptam életemben parókát, a szegedi darabban egész extra sminkem van. Olyan dolgok ezek, melyek nagy élmények. Amikor például több ruhám van egy darabban, akkor úgy mondjuk gyorsöltözés van, ilyenkor a nagy színészek is nekem engednek utat, mert fontos, hogy gyorsan át tudjak öltözni. Ez nagyon nagy dolog nekem. Mint az is, amikor ismerősök vannak a nézőtéren. A keresztanyukám előtt játszani, vagy a barátaim, az osztálytársaim, tanáraim, igazgató néni előtt hatalmas élmény. Ilyenkor az előadás végén nem anyához, hanem hozzájuk szaladok. Vagy polgármester úr és Timi néni is eljöttek már a Légy jó mindhaláligot és a Puskás, a musicalt is megnézték, nagyon nagy megtiszteltetés. Jó érzés, amikor ők is megdicsérnek és kíváncsiak rám. Az egésznapos próba, előadás, mellette a tanulás nem könnyű, de kibírható, és nagyon szeretem a színházat!

Ennyi fellépést nem lehet könnyű koordinálni a családnak sem, no és persze itt nem csak előadások, de próbák is vannak. Miként sikerül ez megoldaniuk? – hangzik el a kérdés a szülőkhöz.

Valóban nagyon nehéz összehangolni a próba folyamatokat, de a Nonó szemében lévő csillogás, és az arcán lévő angyali mosoly mindent kárpótol. Ilyen boldognak látni Őt, mindent megér. Minden szülőnek ezt kívánom, hogy találja meg azt, amiben a gyermeke ennyire jól érzi magát, hihetetlen érzés. De mindezek mellett tényleg nagyon nehéz összeegyeztetni, hiszen folyamatosan Budapesten van valamelyikünk Nonóval, és közben pedig két kis kincsünk Senon és Deni is ugyanúgy igényel minket, Velük is ugyan úgy történnek a dolgok mint régen, ugyanúgy élik a kis életüket, rengeteg programmal, versenyekkel, meccsekkel, és persze néha egy „kicsit” dolgoznunk is kell – mondja Nonó anyukája. Apukája pedig a gyakorlatias oldalába is bepillantást ad a dolgoknak, hiszen mint elárulta: – Igazából a logisztika az egyik legnehezebb része a történetnek. A több darab miatt, ami más színházakban, de adott esetben még másik városban is van, rengeteget kell utaznunk, illetve egyeztetnünk a színházakkal. Az előadásokat megelőzően hetekig próbálnak egy-egy darabot és ezeken mindegyikén ott kell lenni. Október hónapban közel 7000 kilométert autóztunk. A másik kellemetlen rész, hogy az egyikőnknek, aki viszi Nonót színházba próbára, amíg ő próbál, ott kell lenni a kocsiban, itt-ott-amott, el kell tölteni az időt, a próbákra nem mehetünk be, így marad a várakozás és izgulás, hogy biztos a kiírt ideig tart-e a próba. Az előadásokat általában mi is megnézzük, volt olyan darab, amit közel harmincszor láttunk. Párhuzamosan a színház mellett versenytáncol is. Ez pedig szintén rendszeres edzéseket és természetesen hétről-hétre versenyeket jelent, amit ugyancsak össze kell egyeztetni a színházi élettel. Ugyanakkor a tánc miatt jelentős előnyben van, sokkal könnyebben sajátítja el a színpadi formációkat. Nonónak nem jelent gondot a több darab elkülönítése, mi is meglepődünk rajta, hogy milyen könnyen megtanulja, és azonnal át tud váltani, szerepet tud cserélni. Sokszor azt vesszük észre, hogy a darabokon belül más szereplők szerepét is tudja, átlátja az egészet, kinek mikor kell belépnie, hol kell állnia. Nagyon szereti a színházat, mi pedig nem tudjuk, hogy mit hoz a jövő, amíg azt látjuk rajta, hogy szereti csinálni mindenképpen erőnk felett támogatjuk, hiszen ezért van a család – mondja Gábor. S mit is lehet ehhez hozzátenni? Csodálatos még hallgatni is mindazt, amit Nonó ilyen rövid idő alatt elért, nem igazán hallani hasonló sikerről még országosan sem! Csak így tovább, hajrá Nonó!

Fotó: Juhász Éva

Twist Olivér casting