„nem hisztériázunk, hanem a pénzt beosztva a megfelelő célokra tudjuk fordítani és meg tudjuk becsülni a dolgozóinkat”

hand, greeting, agreement

A Gong Rádió riportere kérdezte Dr. Czira Szabolcs polgármestert, hogy a 2020-as év lehetőséget adott-e más évekhez hasonló jutalmazásokra.

Dr. Czira Szabolcs polgármester igenlő választ adott, elmondta:

Az elvégzett eredmények alapján nagyon büszke vagyok arra, hogy a városnak van olyan erős költségvetése, amely biztosítja, hogy a Polgármesteri Hivatalban tudtunk jutalmat fizetni, az óvodákban is, mind az óvónénik, mind a dadusok, mind a takarító nénik tudtak jutalomhoz jutni, természetesen differenciált módon. Sőt a Kulturális Központ, aki keresi a helyét, hogy hogy tudna mégis valamilyen programokat megszervezni ott is tudtunk, a könyvtárban illetve a múzeumban is a dolgozók részére biztosítani jutalmat. Én ezt a gondos, rendes gazdálkodásnak tudom be, illetve annak, hogy nem hisztériázunk, hanem a pénzt beosztva a megfelelő célokra tudjuk fordítani és meg tudjuk becsülni a dolgozóinkat. Én szeretném ezek alapján meg is köszönni valamennyi dolgozónknak, valamennyi nagykőrösinek ezt az évet.

Lapinformációink szerint az intézményeken túl a város cégénél a KÖVA-KOM Nonprofit Zrt-nél is jutalomban részesültek a dolgozók.