Nagykőrösi résztvevő a Nemzetközi Macskakiállításon – Interjú Szivos-Tóthné Simon Ágnessel

A Macskamánia Egyesület HAPPY CAT Nemzetközi Macskakiállítást rendezett 2021. szeptember 4-én és 5-én Budapesten a Lurdy házban. A kiállításon naponta több száz különleges macska, gyerekprogramok, táp és felszerelés – vásár várta az érdeklődőket. A megmérettetésen több macskával részt vett a nagykőrösi Szivos-Tóthné Simon Ágnes is, aki az alábbi interjúban segít belelátni ebbe az életformába és természetesen beszélgettünk magáról a versenyzésről is.

Hogyan kezdődött a macskák iránti szeretete? Más háziállat is van otthon?

Szivos-Tóthné Simon Ágnes: Szinte egész életemben macskák vettek körül. Akkor kezdődhetett a vonzalom mikor nagyanyám vendégségbe hozta a cicáját hozzánk és én babakocsiban tologattam. 3-4 éves lehettem. Innentől kezdve alig vártam, hogy kertes házba költözzünk, és lehessen egy saját cicám. Erre 10 éves koromig kellett várni, míg elköltözhettünk Budatétényi házunkba. Innentől kezdve mondhatni szinte mindig macskákkal voltam körülvéve, – azt az időt leszámítva, amikor óceánjáró hajón dolgoztam, mint akrobata-táncos, de amint szárazföldet értem beszereztem egy macskát.

A macska tenyészettel férjemmel együtt, Szivos-Tóth Lászlóval 2014-ben kezdtük el foglalkozni. Egy macska kiállításon jártunk, amikor megláttunk egy óriási, 10kg körüli, gyönyörű macskát. Ez a macska nyerte meg aznap a kiállítást is. A nyakába akasztott éremmel úgy játszott a hatalmas nagy kandúr, mint egy kiscica. Teljesen elvarázsolt mindkettőnket. Kiderült, hogy ez a cica egy Maine Coon.  Élőben ezen a kiállításon láttunk először és annyira lenyűgözött minket, hogy elhatároztuk, hogy Maine Coon tenyésztésével szeretnénk foglalkozni. Az első cicánkra 1 évet vártunk, így volt időnk tanulmányozni a fajtát, ami ma már a legnépszerűbb macskafajta Magyarországon is. 

Aki ismer, tudja, hogy nagy cicás vagyok ugyan, de a kutyusokat is szeretem. A családunkhoz tartozik Hannah egy golden retriever.  Ő „a cicák őre” pozícióban van, de ha vihar van a cicák vigyáznak rá.  Nagyon jól kijön a macsekokkal.

Jelenleg mennyi macskát tart és milyen fajtájúak?

Szivos-Tóthné Simon Ágnes: Jelenleg 13 macskával élünk, a kiscicákat nem számítva.  Ebből 11 Maine Coon és 2 Maine Coon Polidactil, -ami a Maine Coon fajtacsoporthoz tartozik, de nekik mellső tappancsukon 5 helyett, 6, maximum 7, a hátsón 4 helyett 5, 6 ujj található. Hamingway cicáknak is nevezik őket. Magyarországon még különlegesnek tekinthetők.

Mennyi idő felkészíteni egy cicát egy ilyen kiállításra és hogyan történik ez a folyamat?

Szivos-Tóthné Simon Ágnes: Szerencsére a Maine Coon szőre általánosságban véve nem igényel túl sok ápolást. Hetente 2x rövid fésülés elegendő. Persze van, amikor becsomósodik a szőrük itt-ott, akkor kicsit többet kell vele foglalkozni. Így a kiállításra való küllemi felkészítésük sem okoz túl nagy feladatot.

Talán, a mostani kiállításra egy kicsivel nehezebb volt a felkészítésük, mert a nyári melegben jobban csomósodott a szőrmókok bundája.  Szerencsére volt segítségem Dajka Szilvia kutyakozmetikus személyében, aki szintén Maine Coon-okat is tenyészt.  Fürdetni csak akkor szoktuk a cicákat, ha nagyon bezsírosodik a szőrük, ha nagyon muszáj. 

Hány macskával indult ez a mostani versenyen és milyen eredményeket ért el? Korábban milyen kiállításokon vettek részt?

Szivos-Tóthné Simon Ágnes: A mostani kiállításon 2 kandúrral, és 1 polidaktil nősténnyel vettünk részt.  Nagyon jó eredményekkel, elégedetten jöttünk haza mindkét nap. 

A kiállítás a hagyományos bírálatban 2 részből áll, a bírálatból és egy szépségversenyből, az un. Best in Show-ból. A bírálaton gyűjtik a cicák a címeket, Ch.=Champion-tól a W.Ch.- Világbajnoki címig. Ez szokott lenni a törzskönyvekben a macskák neve előtt.

Ahhoz, hogy egy cica címet szerezzen több bírónak kell meg adnia a minősítést az un. CAC-ot. 

A mostani kiállításon mindhárom macskánk mindkét nap megkapta a minősítését, ami azt jelenti, hogy ha a következő kiállításon is megszerzik, akkor Champion- CH. (Bajnoki) címet viselhetik, ill.  Royes cicánk már a következő címért indulva a Nemzetközi Bajnoki (Int.Ch.) címet.

 A minősítések és a címek odaítélése után a bírók kiválasztják, jelölik a kategóriákban általuk legszebbnek tartott macskákat a további versenyre, a Best in Show-ra.

Külön örömmel töltött el bennünket, hogy mind két saját tenyésztésű macskánk Eurocoon Empire Princess Sarah és Ch. Eurocoon Empire Royes – Nominiert lett, azaz jelölve lett a Best in Showra.

Bravelover Norton fekete füst kandúrkánk pedig a minősítéseken kívül szombaton bírói Különdíjban részesült.

Korábban is részt vettünk kiállításokon, 2017-ben és 2020-ban elhoztuk a Legszebb Alom-nak járó díjat, szintén 2020-ban Royes cicánk Best of Breed különdíjban részesült.

A minősítő lapokon olvastam a neveket, például Eurocoon Empire Princess Sarah. Mi alapján választanak nevet az állatoknak?

Szivos-Tóthné Simon Ágnes: A Eurocoon Empire a tenyészetünk neve. A megkülönböztető nevet ÁBC sorrendben adjuk a cicáknak almonként.Például  Princess Sarah a ’P’ alomban született ezért a Princess, viszont szerettünk volna egy Sarah-t. De nem lőttünk mellé a névválasztással Princess-el sem, mert Sacika egy igazi hercegnő lett.

Kérem röviden mondja el, hogy milyen jövőbeli tervek vannak? Melyik versenyen, kiállításon szeretnének legközelebb elindulni?

Szivos-Tóthné Simon Ágnes: A jövőben több kiállításra szeretnénk benevezni. Ha lehetséges külföldi kiállításokra is szeretnénk eljutni, egyelőre a szomszédos országokba.

A legközelebbi macskakiállítás, amire már be is neveztünk szeptember 25-26-án lesz DogFlowAréna-ban, Budakeszin a Panoráma Macska Club- rendezésében. Ezen a kiállításon nem vettünk még részt, így újdonság lesz számunkra. Reméljük hasonló eredményeket fogunk elérni, mint a Lurdy házban.

Az interjút készítette: Horváth Tibor