„Nagykőrös jó kezekben van” – Interjú Földi László országgyűlési képviselővel

A kormány támogatja a nagykőrösi kerékpárút és az autóutak felújítását, ahogyan a helyi strand fejlesztését is - mondta lapunknak Nagykőrös országgyűlési képviselője. Földi László Fidesz-KDNP politikus arról is elmondta a véleményét, hogy az adventi időszak és a karácsony misztériuma a járványhelyzet ellenére is fontos a lelki feltöltődés miatt.

Önkormányzati Hírek: Országgyűlési képviselőként az egész térségre rendkívül jó rálátása van, az elmúlt évek során folyamatosan nyomon követte Nagykőrös fejlődését. Ön szerint mely beruházás volt a legfontosabb a város számára?

Földi László: Nehéz lenne kiemelni egyet, és szerencsére nem is kell. Hála Nagykőrös rendkívül tudatos városvezetőinek, és a mellettük álló értékteremtő többségnek az értékek átfogó megőrzése, gyarapítása egymást kiegészítve éltetik a várost. Hatalmas infrastrukturális fejlődés történt Nagykőrösön, ami nemcsak a jelenlegi polgárok, de a gyermekeik és az unokáik életét is szolgálni fogja. Az is jól látható, hogy ez nem egy lezárt történet, hiszen folyamatosan újabb és újabb beruházások valósulnak meg. A mindennapokat szolgáló fejlesztések mellett gyönyörű városkép jött létre. Szakemberek szerint Nagykőrös Európa egyik legszebb városa. Így, ha a legfontosabb dolgot kell kiemelnem, az nem egy beruházás, hanem az, hogy Nagykőrös jó kezekben van Dr. Czira Szabolcs polgármester irányítása alatt.

Ö. H.: A kerékpárút egy nagyon fontos infrastrukturális beruházás, de több lakos szóvá teszi a 441-es és a 4601-es, tehát a Pesti út állapotát is. Milyen fázisban van jelenleg ezeknek az utaknak a felújítása, melyek a legfrissebb információk?

F. L.: A koronavírus-járvány gazdasági szempontból is példátlan méretű kihívást jelent, de szerencsére a kormány felelős költségvetési politikájának köszönhetően erős állapotban találta az országot, ezért a rendkívül nehéz helyzet ellenére is karnyújtásnyi közelségbe kerültek a tervezett beruházások. A kerékpárút, valamint a 4601-es számú út Nagykőrösről az M5-re vezető szakaszának felújításáról már döntött a kormány, amely döntések már a Magyar Közlönyben is megjelentek, illetve továbbra is ott van az eldöntött fejlesztések dossziéjában a megyehatár és Nagykőrös közötti 441-es számú főút felújítása. Korábban is biztosan állítottam, hogy el fognak készülni ezen fejlesztések, hiszen országgyűlési képviselőként bírom a kormány, sőt személyesen Orbán Viktor miniszterelnök ígéretét. A pénz is meglett rá: a kerékpárút a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Programban megmaradt forrásból, a másik két projekt pedig hazai költségvetésből valósulhat meg. Ezek a hírek is bizonyítják, hogy egy kis türelem kell még – hiszen mindannyian látjuk, hogy a vírus milyen helyzetet teremtett. Most első az emberélet és a munkahelyek megőrzése, a családok támogatása. De, amit ez a kormány eldönt, azt mindig megvalósítja.

Ö. H.: A másik téma, amely megoldásra vár, az a nagykőrösi strand helyzete. Ezzel kapcsolatban milyen előrehaladást sikerült elérni az ügyben?

F. L: A városnak vissza kell vennie a fürdőt, ez nem vitás. Ezt az álláspontot képviselem én is. Itt is jó hírrel tudok szolgálni. A kormány támogatja ezt a törekvésünket, de a folyamatnak szabályosnak kell lennie, ami nyilván azt jelenti, hogy nem lehet gyors. Első lépésben az adóhatóságon a sor, amely nemrégen árverésre bocsátotta a létesítményt. Amennyiben ez sikertelenül zárult, ami valószínű, akkor léphet színre a város, amely megszerezheti, felújíthatja és a saját elképzelései szerint működtetheti a fürdőt. Én továbbra is azon vagyok, hogy a nagykőrösi strand a szó minden értelmében a nagykőrösieké legyen.

Ö. H.: Említette a koronavírus-járványt. Hogyan látja most helyzetet?

F. L.: A járvány második hullámának meredeken felívelő szakaszában vagyunk, de remélem ez már a tetőpont! Minden gondolatom és együttérzésem a szenvedőkkel, az elhunytak hozzátartozóival, és az értük küzdelmet folytatókkal van. Imáim értük szólnak. Hatalmas köszönettel tartozunk az egészségügyben, az oktatásban, a kereskedelmében, a rendvédelemben és a közszolgáltatásban dolgozóknak azért, hogy az ország tartja magát. Egyetlen haláleset is sok, ezért a szabályok és az ajánlások betartására kérek mindenkit. A vakcina lehet csak a megnyugtató megoldás, ezért Magyarország újabb vakcinaprogramhoz csatlakozott, további két vakcinagyártó társaságnál vettek előjegyzésbe magyar igényeket. Fontos, hogy mielőbb és minél több oltóanyag álljon rendelkezésre. Ennek érdekében Magyarország eddig 50 milliárd forintért foglalt le vakcinakapacitást. Ehhez kapcsolódva a működésbe lépett a vakcinainfo.gov.hu regisztrációs honlap is, amelyen bárki előjegyezhet az oltásra. A védőoltások beadása önkéntes és az átoltás biztonsága érdekében államilag szervezett lesz. A tisztifőorvos a nyugdíjasokat a napokban levélben keresi meg, amelyben van egy regisztrációs lap és egy válaszboríték. Ezeket minden nyugdíjas térítésmentesen visszaküldheti, de akár ők is előjegyezhetnek interneten is. Sajnos látható, hogy az ellenzékre nem számíthatunk, de a kormány a helyén van, megvédi a gazdaságot, a munkahelyeket, a családokat, az ország működőképességét. Ha mi is tesszük a dolgunkat, együtt sikerülni fog. Tavaszra túljutunk ezen a válságon, mert hiszünk magunkban, a vezetőinkben, a szakembereinkben és az isteni gondviselésben.

Ö.H: Mi az üzenete az idei Adventnek és Karácsonynak?

F.L.: Embert próbáló időkben érkezett el hozzánk a legemberibb ünnep. Advent időszaka a várakozás ideje. Ezek a felkészülés hetei. A karácsony misztériuma ugyanis nem érhet bennünket váratlanul. Nemcsak az otthonunkat kell ünneplőbe öltöztetni, hanem a szívünket és a lelkünket is. Ez különösen nehéz most, amikor egy láthatatlan és félelmetes ellenséggel harcolunk. Aggódunk magunk és szeretteink egészségéért. Szorítunk azokért, akik hősies munkát végeznek az egészségügyben és a közszolgáltatásokban. Imáink szólnak a betegek gyógyulásáért és az eltávozottak lelki üdvéért.

Ilyen időkben még inkább felértékelődik az otthon és a hit szerepe. A család az, ami megvéd bennünket, amelynek „szeretet-falai” közé visszahúzódhatunk. A hit pedig az, ami megtartja a reményt, Advent és Karácsony legfontosabb üzenetét.

Remélnünk kell a jót. Hinnünk kell magunkban és Istenben. Együtt sikerülni fog. Adjon nekünk erőt II. János Pál pápa 1978-as székfoglaló homíliájának legfontosabb üzenete: „Ne féljetek!”

Isten áldja önöket, Isten óvja Magyarországot. Áldott, békés ünnepet kívánok a feltámadás ígéretének bizonyosságában.