Mit rejt a föld a 441-es főút mentén?

A közlekedők bizonyára felfigyeltek rá, hogy Nagykőrös és Kecskemét között, a 441-es számú főút mentén több helyen földkupacok tűntek fel 2021. év végén. Mint lapunk megtudta, régészeti munkálatok zajlottak a területen. Lukács Nikoletta régésszel a területen folyó kutatásról beszélgettünk.

– Milyen munkát végeznek a 441-es számú főút mentén?

A 441-es út előzetes régészeti munkálata zajlik, amelyet már 2018-ban elkezdtek terepbejárásos módszerrel a Várkapitányság Zrt. munkatársai. Akkor a felszíni leletek alapján az út mentén és annak környékén tíz lelőhelyet azonosítottak. Az első próbafeltárások most történnek. Az adattári gyűjtések, térképészeti információk, földrajzi viszonyok és a műszaki tartalom alapján állítottunk össze egy szondatervet. Kutatóárkokat fogunk húzni az út mentén, hogy az ismert lelőhelyek kiterjedését megismerjük, illetve bízunk benne, hogy újabb lelőhelyek is előkerülnek. Összesen 45 kutatóárok került kitűzésre az út mentén. A 2018-as terepbejárás alkalmával azonosított lelőhelyeket sikerült ásatás által is megismerni, azaz megtaláltuk a lelőhelyhez tartozó objektumokat. Szaknyelven objektumoknak hívjuk a régészeti jelenségeket, mint például árkokat, házakat… Ahogy haladtunk az út mentén még további három lelőhelyet találtunk, amelyek eddig nem voltak ismertek.

– Mit rejtettek ezek a lelőhelyek?

– A lelőhelyek főként a szarmata kor különböző időszakaira keltezhetőek.  A szarmaták Kr.u. 1. évszázad első felében jelennek meg a Kárpát-medencében és a 4. században a hunok által indított népmozgás indítja útnak őket. Találtunk olyan szarmata településnyomot, ahol érem is előkerült az objektumból. Az éremről tudjuk, hogy Kr.u. 348 és 350 között készítették, tehát egy késő szarmata településről van szó. A többi lelőhelyen pedig a kerámia anyag alapján tudjuk népcsoporthoz és időszakhoz kötni a településnyomokat. Elmondható, hogy itt a 441-es út mentén, szép sorjában hat szarmata településre bukkantunk, amelyek feltehetően nem egy időben léteztek. Főként árkokat és a szarmatákra jellemző méhkas alakú vermeket találtunk, illetve egy külső kemence és egy körárkos temető részlete is előkerült.

– Milyen további feladatok állnak Önök előtt?

A kutatóárkok alapján, további területek kerülnek majd feltárására, illetve a kivitelezés alatt folyamatosan régész jelenlétére lesz szükség.