JUDO: NEHÉZ ÉV UTÁN NEHÉZ ÉVKEZDÉS

Nehéz évet zárt 2020-ban a Kőrös Judo SE és hasonló nehézségekkel szembe nézve kezdi meg az idei évet is. Bár a tavalyi esztendő jól indult, hiszen a Jótékonysági Sportbál után februárban még megrendezésre került a Serdülő ,,B” Országos Diákolimpia, valamint a megszokottan nagy indulói létszámot felvonultató Kőrös Kupa utánpótlás verseny is, ezt követően viszont a Covid19 rohamos terjedésének megállítása céljából bevezetett korlátozó intézkedések miatt a sportágnak le kellet húznia a rolót, nem csak egyesületi, hanem országos és világ szinten is. Az edzéseket és különböző foglalkozásokat szüneteltetni kellett, a versenyek elmaradtak és nem utolsó sorban a támogatások is jelentős mértékben csökkentek. Nyárra a korlátozó   intézkedéseket feloldották így az egyesület meg tudta rendezni edzőtáborát Balatonakalin, viszont a versenyek, edzőtáborok csak szeptember végétől indulhattak újra, de ezek csak az egyéni országos bajnokságokra korlátozódtak. Ezeken a tavalyi évben nem szerepeltek túl jól az egyesület versenyzői így ennek eredményeként jóval kevesebb pontot szereztek az egyesület számára. Ennek eredményeként a Magyar Judo Szövetség rangsorában jelentős – mintegy 10 helyes -visszaesés volt tapasztalható a 2019. év helyezéshez képest. Így a 2020. évi rangsorban feltüntetett pontokat szerző 114 judo egyesület közül a 31. helyen végzett a Kőrös Judo SE, és 225 úgynevezett olimpiai pontot gyűjtött. A gyengébb szereplésnek számos oka volt. Egyrészt jóval kevesebb volt az olyan hazai verseny melyeken pontokat lehetett szerezni, másrészt jelentősen visszaesett az igazolt kőrösi versenyzők versenyzési hajlandósága, hiszen a csökkentett edzés lehetőségek, a bizonytalanná vált felkészülések és a kihívások hiánya miatt nagy részt motiválatlanokká váltak. A tavalyi évben leromlott az edzéseknek helyet adó bérelt ingatlanrész állaga is, valamint jelentősen megemelkedtek az egyesület ezzel kapcsolatos költségei. Hasonló nehézségekkel indul az idei esztendő is. Jelen állás szerint ebben az évben az évben nem lesz lehetőség a Kőrös Kupa és más verseny megrendezésére sem, hiszen az érvényben lévő korlátozások miatt még mindig igen képlékeny a 2021. évi MJSZ versenynaptár, és más kérdésekben is nagy a bizonytalanság. Pozitívum, hogy az egyesület létszáma nem csökkent, viszont az edzéslátogatottság hagy némi kívánni valót maga után, de ennek számos esetben érthető okai vannak. Borítékolható, hogy ebben az évben is csökkentett támogatásokkal lehet számolni, mely tovább nehezíti majd az egyesület anyagi helyzetét. A járványügyi szabályok szigorú betartása mellett január 30-án kezdődik a verseny szezon. A Magyar Judo Szövetség Cegléden rendezi meg a Magyar Kupa küzdelmeit melyen a junior és felnőtt korcsoport összevontan lép majd szőnyegre, amely verseny egyben válogató verseny is az említett korosztályok részére. Az egyesület híreihez tartozik még további pozitívumként, hogy decemberben 24 fő tett sikeres övvizsgát a judo alapjait tartalmazó 6. és 5. kyu (fehér és citromsárga öv) anyagából, mely szükséges volt ahhoz, hogy versenyzőként kerüljenek regisztrálásra, illetve, hogy a későbbiek során versenyezhessenek. A jövőre nézve bizakodásra adhat okot és a sportág helyi népszerűségét jelzi az új versenyzői létszám növekedés, mely egyébként még bővülni fog mivel a Coviddal kapcsolatos karantén szabályok miatt még további 10-15 fő nem vizsgázhatott. A sikeresen vizsgázók névsora: Almasán Zoé, Cseh Attila, Cseh Dominik, Bárány László, Tóth Kozári Zsombor, Tóth Kozári Kende, Bakó György, Szűcs Máté, Szendi Martin, Deli Miklós, Sáfár Danica, Bakonyi Tamás, Bakonyi Tamara, Szepesi Álmos, Rimóczi Olivér, Halász Péter, Kovács Ákos, Török Laura, Lázár Tibor, Miskolczi Dominik, Faragó Máté, Surányi Levente, Bakos Lilla, Zoboki Szabolcs. 

Közeleg a személyi jövedelemadó bevallás időszaka, ezért az egyesület arra kéri támogatót, hogy aki teheti adója 1 százalékával támogassa működését. Adószám: 18677241-1-13

                                                                                                                KŐRÖS JUDO SE