Interjú egy sikeres nagykőrösi sportolóval

Faragó Milán nagykőrösi fiatal labdarúgó bekerült a Budapest Válogatottba, többek között erről beszélgettünk vele. Interjúnkat az alábbiakban olvashatják:

– Milyen tanulmányokat folytattál eddig?

Nagykőrösön kezdtem az iskolát, a Petőfi Sándor Általános Iskolába jártam, majd ezt követően az Arany János Református Gimnáziumban végeztem és tettem le az érettségit. Ezalatt csak a labdarúgás szerepelt a mindennapjaimban, egyértelmű volt már akkor is, hogy hosszú távon ezzel szeretnék foglalkozni, így nem volt kérdés a továbbtanulás sem. A Testnevelési Sporttudományi Egyetem edzői alapszakra adtam be a jelentkezésem, ahová sikeresen fel is vettek, jelenleg másodéves hallgató vagyok.

– Hogyan kerültél kapcsolatba a focival, hány éves korod óta sportolsz?

Óvodás koromban már láttam a bátyámat az iskolai foci edzésein, ahová rendszeresen elvitt édesanyám, itt hamar felismertem, hogy tetszik ez a sport és én is szívesen kipróbálnám. Még az iskola megkezdése előtt volt szerencsém elkezdeni, részt venni a foglalkozásokon, amit folytattam az első évig. Ezt követően a testnevelő tanár biztatására sikerült a helyi egyesülethez leigazolnom, ez volt az első mérföldkő.

– Mit jelent számodra a foci?

Életem jelentős részét töltöttem és töltöm is ezzel a sporttal, el sem tudnám képzelni, hogy mást csinálok. Egyaránt érzem elengedhetetlennek a focit, úgy is mint játékos és úgy is mint szurkoló.

– Most melyik csapatnál vagy, kérlek mutasd be a csapatot!

Jelenleg Budapesten, a Fővárosi Vízművek csapatában játszom, BLSZ I. osztályban. A csapat a 7. a tabellán, a 14 bajnoki mérkőzésen 10 gólt rúgtam, ezzel 6. vagyok a bajnokság góllövő listáján.

– Titeket hogyan érintett a járvány?

A pandémia kezdetekor saját programot kaptunk, mert nem lehetett csoportos edzést végezni, ez jelentősen megnehezítette a felkészülést, majd 6-8 fős csoportokban vehettünk részt az edzéseken. Jelenleg az éppen aktuális járványügyi intézkedésekhez igazodunk, teljes létszámmal végezzük az edzéseket, betartva az előírásokat.

– Mely eredményeidre vagy eddig legbüszkébb, és miért?

A legelső sikerélményem 4.-es koromban volt, a BOZSIK tornán játszott meccsek után megkeresték szüleimet a Szolnoki MÁV csapatától, meghívtak egy nemzetközi tornára Németországba. A következő jelentős lépcsőfok akkor történt, mikor már a Ceglédi VSE csapatában játszottam, 16 évesen lehetőségem volt a felnőttek között szerepelni a Magyar Kupa mérkőzésen, hihetetlenül nagy büszkeséggel töltött el, hogy ilyen fiatalon részt vehettem rajta. Mindezek mellett a legnagyobb sikeremnek a Budapest Válogatottba kapott meghívást érzem, amin 20 évesen volt szerencsém bizonyítani magamnak és a csapatnak is. Az edzőmeccsek során sikerült jó benyomást keltenem a csapat stábjában, ahol meghatározó játékossá váltam. Ezek után minden meccset végigjátszottam, ahol gólokkal és gólpasszokkal járultam hozzá a csapat sikeréhez.

– Milyen rövid, és hosszú távú céljaid vannak a focival és az életben?

Idén szeretnék feljebb lépni, és NB3 osztályban játszani, valamint csatárként egyértelműen a lehető legtöbb gólt rúgni a szezonban. Hosszú távon pedig célom, hogy meghatározó játékos legyek minden csapatban, ahol éppen játszok. A legközelebbi nagy cél az életemben a diplomám megszerzése, később pedig ennek a kamatoztatása a szakmában. Emellett természetesen a jövőképemben központi helyen szerepelnek a szüleim, a testvéreim, és a jövőbeli saját családom, ők jelentik számomra a legnagyobb biztonságot.

– A családod és a barátaid mennyire támogatnak téged ebben?

A szüleim a kezdetektől fogva ösztönöznek a sportban, mindig mellettem álltak, a mai napig ott vannak a meccseimen és a lehető legnagyobb támogatóim.

interjút készítette: Szűcs Dóra