Mit üzen a város ez évi költségvetése? Milyen fejlesztések vannak folyamatban vagy éppen indulnak? Kikkel lehet és kikkel nem lehet együttműködni a város fejlesztésében? – mindezekre fény derül Dr. Czira Szabolcs lapunknak adott nyilatkozatából.
ÖH: Újévi beszédében úgy fogalmazott, hogy a szeretet és a gyűlölet fog összecsapni ebben az évben. A szeretet oldaláról nézve megérthető-e mi megy végbe a másik oldalon?
Dr. Czira Szabolcs: Ez a csata itt Nagykőrösön is tart egy ideje, de az idén nagy tétje is van, hiszen eldől, melyik irányt választja a város, a térség, az ország. Előre a szeretet útján, vagy a gyűlölködés ködébe veszve való bolyongást. Azt gondolom, nem az a dolgunk, hogy lesüllyedjünk a gyűlölködők mélységébe. A legnagyobb különbségnek azt látom, hogy mi nem önmagunkat helyezzük előtérbe, hanem a közösségünket, családunkat, városunkat, országunkat. Böjte Csabát idéztem az újévi beszédemben is, és gondolata nagyon szépen leírja a különbséget: „A szeretet az az éltető erő, amely betölt bennünket és értelmet ad az életünknek. Ami a halnak a víz, az az embernek a szeretet. A hal víz nélkül nem élhet, ha az ember nem kap és nem ad szeretetet, kiszárad, élete vergődés, fuldoklás, terméketlen haldoklás lesz.” Minket ez a szeretet hajt, ebből fakadnak az elmúlt évek sikerei, és ez visz minket előre a jövőben is!
ÖH: Összevont bizottsági ülésen már tárgyalták a város éves költségvetését, és a napokban a képviselő-testület is fogja (az interjú a február 8-i ülés előtt készült). Mit üzen ez a költségvetés?
Dr. Czira Szabolcs: Egy jól összeállított előterjesztést vittünk megvitatásra. Ezért köszönet illeti a Jegyző Asszonyt, Irodavezető urat és azon munkatársakat, akik segítették az összeállítását. Azt gondolom, sokat elmond, hogy az összevont bizottsági ülésen egyetlen javaslat sem érkezett az előterjesztéshez. A város idei költségvetése azt üzeni, hogy Nagykőrös stabil, erős lábakon áll, kész a fejlesztésekre, támogatja a tehetségeket, a kultúrát, a sportot, a civil kezdeményezéseket. Azt üzeni, hogy megvédjük értékeinket, ápoljuk hagyományainkat, fontosnak tartjuk a közösségeinket, a közösségi rendezvényeket. Elismerjük a teljesítményt. Támogatjuk a családokat. Azt üzeni, hogy a kormány is kiáll a városunk mellett, hiszen a központi költségvetésből 190 millió forinttal kapunk több támogatást. S bár ez nem a mi költségvetésünkből tűnik ki, de ezt a kiállást mutatják a város megközelítését szolgáló utak megújulásai is. A Pesti út megújult, és a napokban a 441-es út munkaterület átadása is megtörtént, ott is hamarosan kezdik a munkát. Pozitív híreket hallani az M44-es Nagykőröst érintő szakaszáról is. Nagykőröst ezen fejlesztések beröpítik a 21. századba. És ne feledkezzünk el azokról a támogatásokról sem, amelyeket a nagykőrösi családok, vállalkozások kapnak.
ÖH: Az ellenzék ezen beruházások, támogatások kapcsán szokta mondani, hogy választási év van, azért történik a fejlesztés, azért adják a támogatást!
Dr. Czira Szabolcs: Értem. De mi dolgunk is van ezzel? Ők ezt mondják. Sok mindent mondanak. Van, hogy egyik nap ezt, aztán a másik nap azt, aztán már úgy mondják, hogy amit ők mondtak, azt más mondta. Nem kell messze menni. Nagykőrösön konzervgyárat ígértek. Mi azt mondtuk, ez ne legyen kampánytéma, fogjunk össze, kezdjünk neki. Erre ők, hogy majd a választás után, bárki is legyen a polgármester, majd akkor egyeztetnek vele. Jó néhány év eltelt már, de nem kerestek a tervekkel.
ÖH: Jó-jó, de azt mondják, nem ők nyertek, az ígéretet nem nekik kell teljesíteni.
Dr. Czira Szabolcs: Akkor kinek? Megígérnek valamit és más teljesítse? Ráadásul ne feledjük, ismételten hangsúlyozom, a konzervgyár esete is olyan volt, hogy mi kértük, ne legyen kampánytéma, fogjunk össze, haladjunk előre a témában. Ők nem akarták, ők visszakoztak, lépdeltek hátra. Az emberek átlátnak ezeken a dolgokon. Ugyanígy van a szennyvízfejlesztés vagy a strand ügye is. Mi, amit ígértünk betartottuk. Mi, amit lehetett kiharcoltunk a városnak, a nagykőrösieknek. A strand esetében éppen azért küzdünk, hogy minél hamarabb megnyithasson, és egy színvonalas létesítmény fogadja a látogatókat. Nem mellékesen, párhuzamosan, a Kormány támogatásának hála, egy tanuszoda építése is elkezdődhet. Az tehát, hogy az ellenzék ígérget, majd nem teljesít, csak kifogásokat keres, nyilván Nagykőrösön sokakat nem lep meg. Ilyenek.
ÖH: Több fejlesztést említett, amelyek folyamatban vannak, elkezdődnek, de van-e, amit külön is kiemelne, amit nagyon fontosnak tart a város jövőjére nézve?
Dr. Czira Szabolcs: Már beszéltem a 4601-es vagy közbeszédben Pesti útként emlegetett, Nagykőrösről az M5-re vezető út megújulásáról. Mondhatni, alig készült el, meg is van az első hozadéka. A Richter Safari Park április közepén tervezi megnyitni kapuit a nagyközönség előtt. Meggyőződésem, és az előzetes érdeklődők tömege is arról tanúskodik, hogy a Richter család által végzett beruházás, ennek a parknak a Nagykőrösön történő megnyitása, nagyon jelentős hatással lesz a városunk turisztikai vonzerejére. Fantasztikus amilyen lelkesedéssel, munkabírással dolgoznak, rendkívül korrekt együttműködő partnereknek ismertük meg eddig őket. A Richter család a cirkusz világában már bizonyított, látva az eddigieket, nagyon pozitívan tekintünk előre.