“Mint ahogy látjuk, elkezdődött a 4601-es útnak az építése, a padkázás. Itt, a korábban elkészült szakasz mellett Csemő felé is ki fog épülni a 4608-as, de nekünk, nagykőrösieknek ez a fontos, az autópályára fölvezető út, ami azt hiszem valamennyiünk örömére szolgál majd.” – fogalmazott dr. Czira Szabolcs polgármester az út újjáépítése kapcsán az Önkormányzati Híreknek adott videós nyilatkozatában. A kivitelezés megtekintését követően a helyszínen dolgozó szakemberrel is egyeztetett a városvezető. Az útépítést már most táblák jelzik az érintett területen, a területrendezést követően kezdődik az út felmarása, amely miatt félpályás szakaszos lezárásokra fog sor kerülni.
Kérjük a kivitelezés idejére fokozott figyelemmel és körültekintéssel közlekedjenek!
Együtt sikerül!
Horváth Tibor, fotók: szi