Elismeréseket adott át Nagykőrösön a Magyar Birkózó Szövetség

100 éves a Magyar Birkózó Szövetség. A jeles jubileumról Nagykőrösön a november végi képviselő-testületi ülés keretében is megemlékeztek. Az ünnepélyes alkalmon a Magyar Birkózó Szövetség képviseletében Komáromi Tibor olimpiai ezüstérmes, háromszoros világbajnok és Európa-bajnok egykori birkózó köszöntötte a megjelenteket és adott át Centenáriumi Díszoklevelet dr. Czira Szabolcs polgármesternek. A Szövetség fennállásának 100. évfordulója alkalmából elismerést vettek át: ifj. Sárosi Tibor a Nagykőrösi Birkózó Egyesület jelenlegi edzője és Szuda Zoltán egykori edző.

Dr. Czira Szabolcs polgármester az ünnepi alkalom elmondta, hogy felkérésére egy a sportért egész életében dolgozó ember, Máté József a teljesség igénye nélkül összeállított egy listát azokról, akik a város, illetve az ország hírnevét is vitték, majd ezt ismertetve, kifejtette:

TEKES TIBOR: 1981. junior világbajnok 52 kg FTC színeiben (Colorado Springs) – Nagykőrösön volt serdülő versenyző

FEHÉR ISTVÁN:    1978. EB 6. helyezés 74 kg

                                   1980 EB 7. helyezés

 –                                 sokszoros magyar bajnok és válogatott szintén az FTC színeiben – Nagykőrösön volt ifjúsági versenyző

TÖRÖK BÉLA: 1985. Bologna junior EB 7. helyezés – kötöttfogás – 48 kg

PAPP LÁSZLÓ: Magyar Felnőtt Bajnokság 74 kg bronzérem

SÁROSI TIBOR: kötöttfogás 57 kg 8 éven keresztül a magyar élvonalban, több országos ezüst és bronzérem – Nagykőrösön és a Ceglési Vasutasnál is edzősködött – az ő tanítványa volt SIPOS ÁRPÁD a világhírű magyar kötöttfogású válogatott birkózó

GULYÁS JÁNOS: – Magyar ifjúsági válogatott és Országos vidéki magyar bajnok

DEÁK BALÁZS: a Bp Spartacus színeiben magyar válogatott

TÓTH SZALKAI ISTVÁN: – Országos Vidéki Magyar Bajnokság bronzérem

OLÁH DÉNES: Magyar Ifjúsági Válogatott kerettag

APRÓ BALÁZS: – Úttörő Olimpiai Bajnok – 1974, 38 kg

DÉR FERENC: kétszeres Úttörő Olimpiai Bajnok

                        kétszeres serdülő magyar bajnok

kétszeres ezüstérmes az ifjúsági magyar bajnokságon

SZABÓ ATTILA: Magyar Vidéki Ifjúsági Bajnokság ezüstérmes

TÖRÖK BÉLA: Úttörő serdülő és ifjúsági magyar bajnok

B. DEÁK BALÁZS: Országos ifjúsági bajnok

FARKAS TAMÁS: serdülő szabadfogású magyar bajnok (1984.)

DOBOZI LAJOS: Úttörő, serdülő, ifjúsági magyar bajnok, majd a CSEPEL színeiben magyar

 válogatott

NAGY JÁNOS: Úttörő, serdülő és ifjúsági magyar bajnok, majd a DUNAÚJVÁROS színeiben

magyar felnőtt bajnoki EZÜST érmes és felnőtt válogatott

SZUDA ZOLTÁN: serdülő, ifjúsági és felnőtt válogatott kerettag és később a KINIZSI edzője

Ifj. SÁROSI TIBOR: Töbszörös úttörő, serdülő és ifjúsági magyar bajnok. Ma ő a nagykőrösi birkózás tartópillére.

GODÓ PÉTER: Úttörő és serdülő magyar bajnok

BALOGH ANTAL: Töbszörös úttörő, serdülő és ifjúsági magyar bajnok.

STRÁZSI GYULA: Úttörő és serdülő magyar bajnok

SZÉCSÉNY DÉNES: úttörő, serdülő és ifjúsági magyar bajnok.

MARSA ISTVÁN: Úttörő és serdülő magyar bajnok

FARKAS TAMÁS: Úttörő és serdülő magyar bajnok

OLÁH RÓBERT: Úttörő és serdülő magyar bajnok

SIKERKOVÁCSOK – AZ EDZŐK

Az 50-es évek közepétől a 60-as évek elejéig MISKEI ÁRPÁD

A 60-as évek elejétől a 70-es évek végéig TÓTH SZALKAI ISTVÁN

A 70-es évek végétől a 90-es évek közepéig id. SÁROSI TIBOR,

SÁROSI BÉLA,

HAJÓS GYÖRGY,

SZIGETVÁRI DÉNES,

TÓTH SZALKAI ISTVÁN,

SUSÁN ISTVÁN.

2000-ig id. SÁROSI TIBOR

majd SZUDA ZOLTÁN

Jelenleg ifj. SÁROSI TIBOR





Dr. Czira Szabolcs polgármester köszönetet mondott Máté Józsefnek az értékes összeállításért, a városi sporttörténelem krónikásaként végzett odaadó tevékenységért.