Dr. Czira Szabolcs polgármester november 29-én volt a Gong Rádió Téma című műsorának vendége, akivel Holló Róbert beszélgetett. A beszélgetés első felének témájából olvashatnak az alábbiakban, folytatás következő lapszámunkban.
Először a november 25-ei képviselő-testületi ülés napirend előtti része került terítékre, mellyel kapcsolatban dr. Czira Szabolcs polgármester elmondta: 100 éves a Magyar Birkózó Szövetség. Ennek kapcsán Komáromi Tibor, korábbi háromszoros világbajnok birkózó, a szakszövetség alelnöke látogatott el hozzánk és elismerő oklevelet hozott a városnak, hogy milyen birkózó sportélet volt itt korábban. Ő ismert sok nagykőrösit, saját élményeiről számolt be. Én is ismertem többeket, azonban a teljesség igénye nélkül nem tudtam volna beszámolni, így Máté Józsefet, aki tényleg elkötelezettje a nagykőrösi sportnak, kértem föl arra, hogy segítsen ebben. Nagyon nagy élmény volt azokat a neveket fölolvasnom, akik nagykőrösiként eredményeket értek el, vitték a városnak a hírnevét. (…)
„Tájékoztattam a képviselő-testületet, hogy pénteken (november 26. – a szerk.) megyek majd az Arany Rózsa Díj átvételére. Tehát az a munka, amit itt végzünk a városban, az idegeneknek is föltűnik és újra díjat kaptunk a Virágos Magyarország versenyen. Ez egy nagyon szép elismerés, régiónként osztják ki ezeket a díjakat. Érdemes dolgozni, érdemes tenni a városért.” – fogalmazott a polgármester.
Ezután a politikai is téma volt, dr. Czira Szabolcs elmondta: Ami borzolja a kedélyeket a városban és nem túl szerencsés, hogy az interneten keresztül akár a város rossz hírnevét keltik, vagy kipécéznek valakit és azt idegileg gyötrik, vagy olyan bejegyzéseket tesznek, ami valótlan és ez sajnos elharapózott. Van egy ilyen oldal, hogy „Nagykőrös, a mi városunk”, amit azért hoztam föl, mert ezt már úgy tekintették bizonyos hírportálok, hogy ez Nagykőrös város hivatalos oldala és érdeklődtek az ott megjelent bejegyzések alapján. Bebizonyosodott egyértelműen, hogy ezt az oldalt egy nagykőrösi képviselő kezeli, ő az, aki hozzáfér az oldalhoz és ami ezen az oldalon történik, így köthető László Ferenchez, hiszen az ő oldala. Nem szép dolog, nem erre esküdtünk föl. Mi arra esküdtünk föl, hogy a várost szolgáljuk, és a város polgárait szolgáljuk, nem pedig a feszültséget és a gyűlöletet keltsük. Kár neki tenni, én megkértem, hogy fejezze be, hagyja abba.” – hangsúlyozta a polgármester.
HT