A Téma: Nagykőrös

Dr. Körtvélyesi Attila alpolgármester volt a Gong Rádió Téma című műsorának vendége, akivel Holló Róbert beszélgetett Nagykőröst érintő aktuális, közérdekű kérdésekben.

Az infrastrukturális fejlesztések volta az első téma az adásban. Ezzel kapcsolatban városunk alpolgármestere elmondta: „Az elmúlt időszakban, ha valaki járt Nagykőrösön, Nagykőrös környékén, akkor azt láthatta, hogy nagyon sok olyan beruházás készült el, vagy készülni fog, ami a város megközelítését, vagy a városon belül közlekedést segíti. Elsősorban kiemelném majd az éppen induló 441-es út felújításával kapcsolatos beruházást, hiszen a Kecskemét-Nagykőrös közötti szakasz, valamint Nagykőrös belterületén, egészen a piacig meg fog újulni ez az út teljes egészében. Nem csak burkolatmegerősítést kap, hanem szerviz út és új kerékpárút is kialakításra kerül. Sokkal inkább gyorsabbá fog válni a közlekedés ezen az útszakaszon és jelentősen jobb minőségű lesz az út, e mellett biztonságosabbá is válik. A Pesti út, ami összeköti Nagykőröst az autópályával, az már elkészült, már használatba vehették az arra járók, láthatjuk, jóval könnyebbé, gyorsabbá és biztonságosabbá vált közlekedés arra. Itt arra kérném az autóvezetőket, hogy a sebesség megválasztásánál az út körülményeknek megfelelően, hiszen elhiszem, hogy az út nagyon jó minőségű lett, viszont a vadakra, a gyalogosokra, a kerékpárosokra figyeljünk oda. Sokkal gyorsabbá vált a közlekedés, viszont annál nagyobb odafigyelést igény ez mindenkitől és közlekedjünk biztonságosan. Mindemellett a városon belül elindul egy külterületi útfejlesztés, több olyan útszakasz a külterületen szilárd útburkolatot fog kapni, amely jelenleg földes út még. A külterületen élő honfitársaink is autóval is biztonság körülmények között tudjanak bejárnia városba. Éppen ezért három helyen is szilárd útburkolattal fogjuk ősszel ellátni ezeket a szakaszokat és ezek tulajdonképpen feltáró utak, amelyek a dűlők megközelítését könnyebbé fogják tenni. Ide tenném még, hogy az M44-es útnak az építése is hamarosan elkezdődik. Természetesen ne feledkezzünk el a gyalogosokról sem. A járdaépítési programot több éve elkezdtük, a városközpontbal kifelé haladva és ezt most is folytattuk. El fog készülni most már napokon belül a Ceglédi út mentén a járdaszakasz és most már az a régi járdaszakasz, amely néhol meg süllyedt, néhol nem volt olyan állapotú, hogy akár babakocsival vagy biciklivel tudjunk rajta közlekedni, ezek is teljesen új burkolatot kapnak térkőből. Így sokkal könnyebbé válik a mindennapi közlekedés. Remélem, hogy tudjuk majd folytatni ezt a munkát, most már a városközpontból egészen a Cifrakertig sokkal kényelmesebben ki tudunk jutni. Ne felejtsük el, hogy épül Cegléd irányába a kerékpárút is, nagyon rövid idő, néhány héten belül teljesen elkészül.” – fogalmazott Nagykőrös város alpolgármestere a Gong Rádiónak adott interjújában.

Lejegyezte: HT