A TÉMA: Nagykőrös (I.)

Dr. Czira Szabolcs polgármester szeptember 3-án volt a Gong Rádió Téma című műsorának vendége, akivel Holló Róbert beszélgetett. A beszélgetés első felének témájából olvashatnak az alábbiakban, folytatás következő lapszámunkban.

Nagykőrös polgármestere az új nevelési év elindulásával és az óvodák fejlesztésével kapcsolatban elmondta: Mi is készültünk, tudtuk, hogy milyen állapotúak az óvodáink, hiszen egyetlen óvoda, ami Nagykőrösön van, nem óvodának épült, hiszen annak idején a tehetősebb emberek, ráhagyták a városra egyrészt, vagy pedig elállamosított házakban, vagy kúriákban vannak a mi óvodáink. Tehát nem annak épültek és sajnos az előző évtizedekben nem volt pályázati forrás ezek teljes fölújítására. Úgy döntöttünk a költségvetés összeállításánál, hogy el kell küzdenünk az óvodáknak a rendbetételét. A Batthyány úti óvoda és a Kossuth Lajos úti óvoda tetőszervezete már kívülről árulkodott, hogy ezt meg kell csinálnunk. Köszönet a kivitelezőknek, a KÖVA dolgozóinak és elsősorban az ott dolgozó óvó néniknek és dadusoknak, hogy ilyen gyorsan rendbe tették és szeptember 1-re az óvodák ki tudtak nyitni. Utómunkák még lesznek, a homlokzatjavítások hátramaradtak, de ez nem zavarja, hogy a gyerekeket tudják fogadni. – fogalmazott dr. Czira Szabolcs, majd az iskolakezdéssel kapcsolatban kiemelte: Az iskolák átkerültek a tankerülethez. Mi már akkor jeleztük, hogy ezek az iskolák igen-igen fölújításra szorulnának, hiszen van olyan iskolaszárny, amelyik több, mint 200 éves, ilyen a Rákóczi iskolának a Majthényi-szárnya. A tavasz folyamán érkezett hozzánk egy megkeresés, hogy gondok vannak, körbe is volt szalagozva a Kálvin téren és a Kecskeméti úton lévő alsó tagozat része ennek az iskolának. Én kértem a kollégáimat, hogy a tankerülettel közösen járják körbe az épületeket, nézzék meg, hogy valamennyi épület, ahol az oktatás folyik milyen állapotban van. Mint tudjuk, nem olyan túl régen épült a Kossuth iskola, ugyanakkor a Petőfi iskolát rendbe tettük, mert arra volt forrás, de a Rákóczi iskolánál maradtak az öreg épületek.

Mi jeleztük is a tankerület felé, hogy itt nagyon-nagy probléma van. Kértük, hogy valami történjen. Igazából festést akartak elvégezni, amikor a Rákóczi iskola Majthényi-szárnyában, az egyik tanteremben leszakadt a mennyezet. Ekkor fölmentek a tetőtérbe, hogy megnézzék, hogyan néz ki a tetőszerkezet, ekkor két gerenda leszakadt.

Ezek a gerendák 200-250 év közötti korúak, el vannak szuvasodva, ezekkel valamit csinálni kell. Statikust hívtak, aki az egész épületet lezárta. Mi kaptunk egy levelet a tankerülettől, hogy az étkezést meg kell oldanunk, hiszen ez az önkormányzat feladata. Ezt megoldottuk az Eatrend-el közösen. A tanítás elég csehül megy az iskolában most, mert olyan termekben, ahol tanári volt, vagy másik, kisebb termekben kell nekik tanítani. Én magam szorgalmaztam a tankerületnél, hogy minél hamarabb oldja meg a helyzetet, hiszen az ő fennhatósága alá tartozik az épület állagának a megóvása. Tehát induljon vagy a tervezés, hogy új szárnyat építsenek, vagy konténertermeket hozzanak, tehát valamilyen segítséget kell nyújtani. Hosszú távon én úgy gondolom, hogy új tantermek építésével lehet megoldani. – fogalmazott a polgármester.