A nagyon értékes kilencedik helyet szerezte meg a Sólymok férfi kosárlabda csapata az NBI/B felsőházának számító Piros-csoportban

Április utolsó napján ért véget a 2020-2021-es bajnokság a Nagykőrösi Sólymok KE felnőtt férfi együttese számára, Baján, ahonnan nagyon magabiztos győzelemmel tért haza a Lakosa-legénység.

Az alapszakaszt a 9. helyen záró kőrösi kosarasok a helyosztókon elsőként a TF-BP gárdájánál bizonyultak jobbnak, majd a 9-10. hely sorsáról döntő párharcot a Bajai Bácska FKE alakulata ellen vívták. A két győzelemig tartó versengés első összecsapásán, Kiskunfélegyházán, a Sólymok a második félidőben magasabb fokozatba kapcsolva felőrölte ellenfelét.

Nagykőrösi Sólymok KE – Bajai Bácska FKE 106-89 (24-26, 21-30, 30-17, 31-16)

Sólymok: Fehér Péter 30/12, Molnár Miklós 19/12, Kovács Soma 16/9, Mácsai Károly 10, Lakosa Ákos 9/3, Bartos Bálint 8, Mester Márk 6/3, Jókai Mátyás 4, Kocsis Attila 4, Kónya Levente, Szrapkó Ádám, Jenei Gergő; Edző: Lakosa Zsolt, Kovács Sándor

A fentebb említett – újabb – magabiztos idegenbeli győzelem pedig két nappal később született Baján, ahol két tartalékos csapat lépett pályára és egy látványos, kosárgazdag találkozóval köszöntek el az idénytől. A helyenként dobóedzés jellegű meccs Sólymok sikert hozott, így a párharcot 2-0 arányban megnyerte a kőrösi együttes.

Bajai Bácska FKE – Nagykőrösi Sólymok KE 99-121 (23-27, 20-24, 34-37, 22-33)

Sólymok: Fehér Péter 27/12, Kovács Soma 20/12, Bartos Bálint 20/3, Molnár Miklós 13/9, Mester Márk 11/3, Jókai Mátyás 8, Kocsis Attila 8, Szrapkó Ádám 6, Filep Áron 6, Kónya Levente 2; Edző: Lakosa Zsolt, Kovács Sándor

A csapat legfontosabb célja, a biztos bennmaradás volt ebben a rendkívül hányatott szezonban. Ezt már az alapszakaszban sikerült teljesíteni, sőt, egy szenzációs hajrával hajszálnyira kerültek a kőrösiek, hogy bejussanak a legjobb 8 közé. S, ha ez végül nem is jött össze, az igen értékes 9. helyezést megtartották a helyosztók során.

Lakosa Zsolt vezetőedző: Véget ért ez a bajnokság. Sok szép győzelmünk volt, sajnos közönség nélkül. A 9. hellyel elégedettek vagyunk.

A Sólymok mérkőzései visszanézhetők az egyesület YouTube csatornáján.

Utánpótlás eredmények, beszámolók (is) az egyesület honlapján és Facebook oldalán!

fotó: Utasi Gabriella