„A megkezdett beruházásokat folytatni kell” – Interjú Földi László országgyűlési képviselővel

„Ne kerteljünk: ez egy nehéz év lesz. Idén az is kiemelt feladat, ami korábban rutinmunka volt: az intézmények és a közszolgáltatások napi működtetése. Ennek ellenére csak előre van út, hátra nem. A megkezdett beruházásokat folytatni kell” – mondta lapunknak évindító interjújában Nagykőrös Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselője. Földi Lászlóval beszélgettünk.

– Az országgyűlési választás és az orosz-ukrán háború meghatározta 2022-t. Melyiket hogyan értékeli? 

Földi László: Nagyot fordult velünk a világ 2022-ben. A 2022. február 24-én kitört háború – mint minden háború – a létező legrosszabb megoldás. Sőt nem is megoldás, hiszen csak újabb problémákat, szenvedést, halált és nyomort hoz magával, elsősorban nyilván a háborús területen. Számunkra az a legfontosabb, hogy együttműködjünk a NATO-val és az EU-val, de újra és újra leszögezzük: ez nem a mi háborúnk. Elítéltük az agresszort, kiálltunk Ukrajna mellett, ellátjuk a hozzánk százezrével érkező menekülteket, de minden döntésünknek az az irányjelzője, hogy ebből a konfliktusból nekünk ki kell maradnunk. A magyarok békét akarnak, és erről szavaztak az áprilisi választáson, majd a nemzeti konzultáción is. Kétharmados felhatalmazást adtak a kormányoldalnak, hogy az gyorsan, eredményesen intézkedhessen, és megvédhesse őket a háború és a szankciók hatásaitól. Köszönet a bizalomért. Megszolgáltuk és megszolgáljuk a jövőben is. 

– Hogyan látja Nagykőrös fejlődését 2022-ben? 

F. L.: Mint minden város, természetesen Nagykőrös is megérzi az orosz-ukrán háború, az energiaválság és az elhibázott brüsszeli szankciók következményeit. Ezekről nem a helyi polgárok tehetnek, hiszen a nagykőrösiek most ugyanazok, mint például 2019-ben: becsületesen, keményen dolgozó emberek. Ők a mi munkaadóink, a példaképeink, ezért az Országgyűlés kormánypárti többsége és a kormány is teszi a dolgát: támogatja a családokat, a gyermekvállalást, a vállalkozásokat, a munkát, a rezsit, a fejlesztéseket, még ilyen nehéz időkben is, sőt ilyenkor a legjobban. Nagykőrösön a legfontosabb beruházásunk az, hogy a város az M44 által hamarosan közvetlenül is becsatlakozik a magyar gyorsforgalmi úthálózatba. Ez felértékeli a települést, növeli a tőkevonzó-, és az adóerő-képességét, az itt élő családok életminőségét.

– Milyen a kapcsolata Nagykőrös vezetésével?

F. L.: Kötelességszerűen jó. Egy országgyűlési képviselőnek az a dolga, hogy a körzetében lévő összes település irányítóival hatékony, konstruktív együttműködést alakítson ki, és ez – jegyzem meg volt ceglédi polgármesterként – fordítva is igaz. Az a közös feladatunk, hogy az itt élőknek jobb körülményeket alakítsunk ki. Ezzel bíztak meg bennünket az emberek, ezt várják el tőlünk, ezért kapjuk a fizetésünket. Én mindenhol erre törekszem, és hálás vagyok azoknak a polgármester és alpolgármester kollégáknak, akik hasonló elveket vallanak és gyakorlatot követnek. Nagykőrös vezetése is ilyen.

– Nagykőrösön is rengeteg projekt várja, hogy megérkezzenek az uniós támogatások. Mikor kezdődhetnek el ezek a fejlesztések?

F. L.: A helyzet biztató. Jóval biztatóbb, mint néhány hónapja. A kormány – első helyen Navracsics Tibor miniszter úr – elvhű kompromisszumkészségének és az Országgyűlés törvényalkotási munkájának köszönhetően egyezségre jutottunk az Európai Bizottsággal, amely természetesen újra és újra méltatlanul alkalmazza a kettős mércét – ezt a nyugati lenézést egy nagykőrösi kocsmában szerintem sokkal csúnyább, de találóbb kifejezésekkel írnák le… -, de mi kitartunk, és megszerezzük a nekünk járó forrásokat. Ezek ugyanis nem könyöradományok vagy segélyek! Ezek nekünk járnak. Az Európai Unió mi magunk is vagyunk, befizetünk oda pénzt, megnyitottuk előtte a piacainkat. Kapcsolatban vagyok a kormánnyal – Navracsics Tibor és Lázár János miniszter urak tárcáival -, hogy minden nagykőrösi fejlesztés előbb-utóbb elindulhasson. 

– Az energiaárak elszálltak az orosz-ukrán konfliktus és az elhibázott brüsszeli szankciók miatt. Milyen segítséget nyújt a kormány városunknak?

F. L.: A kormány úgy döntött, hogy támogatja a 10 ezer fő feletti településeket, hogy a legfontosabb közszolgáltatások zavartalanul működhessenek. Nagykőrös egészen pontosan 158 millió 687 ezer 651 forintot kap. Ez hatalmas segítség. A kormány a háború és a szankciós válság ellenére is hozzájárul ahhoz, hogy az önkormányzatok 2023-ban is fedezni tudják a megnövekedett költségeiket, ahogyan a lakosság körében fenntartjuk a háztartásonként kb. 180 ezer forintot jelentő rezsivédelmet is.

– 2023-ban országgyűlési képviselőként milyen célokat szeretne elérni Nagykőrösön?

F. L.: Ne kerteljünk: ez egy nehéz év lesz. Idén az is kiemelt feladat, ami korábban rutinmunka volt: az intézmények és a közszolgáltatások napi működtetése. Ennek ellenére csak előre van út, hátra nem. A megkezdett beruházásokat folytatni kell. A 441-es számú főút Nagykőrös és Kecskemét közötti szakaszának felújítása elengedhetetlen. Utána a Nagykőrös és Cegléd közötti rész következik, amely már tervezési szakaszban van

– Mit kíván újév alkalmából Nagykőrösnek, a nagykőrösieknek? Mi a személyes üzenete az idei esztendőre?

F. L.: A Bibiliából hoztam néhány sort, Pál rómaikhoz írt leveléből: „a megpróbáltatás szüli az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet; a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adott Szentlélek által.”