„A legkisebb kavics alá is benézünk egy lehetőségért…”

2022-ben is nagyon sok színvonalas kulturális program várható Nagykőrösön. Juhász Nándorral a Nagykőrösi Arany János Kulturális Központ, Könyvtár és Muzeális Gyűjtemény igazgatójával beszélgettünk az idei év terveiről.

2022 első negyedévében milyen programokkal várják az érdeklődőket?

Nagyon sok színes és különböző korosztályokat megszólító rendezvényekkel készülünk januárban, februárban és márciusban is egyaránt. Egyre többen szokták megkérdezni tőlem, hogyan is tudunk ilyen sok ingyenes programot bemutatni. Az önkormányzat támogatása mellett folyamatosan keressük a partneri és pályázati lehetőségeket. Magyarország Kormánya kiemelten támogatja a kultúrát, melynek köszönhetően sikerül Nagykőrösön bemutatni a „Köszönjük Magyarország!”, a Déryné program és a Lázár Ervin program által támogatott produkciókat. Folyamatosan keressük a pályázati forrásokat, az új partnereket, projekteket, és a legkisebb kavics alá is benézünk egy lehetőségért, hogy minél kedvezményesebben vagy akár ingyenesen tudjunk bemutatni előadásokat a vendégeinknek.

Ebben az évben folytatódik a gasztroszínházunk, január 21-én Fiú, Leány, Bor címmel láthatunk egy 5 tételes borkóstolóval egybekötött színházi produkciót. Februárban középiskolásoknak szervezünk motivációs előadást, a felnőtteket pedig különböző színházi és pódiumestekre várjuk. Február 7-én egy újabb ingyenesen látogatható program kerül megrendezésre a Déryné program támogatásával, Az Ördög című színdarabot mutatjuk be az érdeklődőknek. Természetesen a könyvtárban és a múzeumban is szervezünk programokat. A könyvtárba a híres író, underground hiphop előadó, Fankadeli fog majd ellátogatni február 23-án. Március elején pedig stand up comedy fellépés lesz látható, ahol Kőhalmi Zoltán lesz a vendégünk. Érdemes figyelni a honlapunkat (www.korosikultura.hu), mert nagyon bőséges a kínálatunk és folyamatosan szervezünk új műsorokat és előadásokat.

A programok mellett, milyen egyéb projektekkel készülnek 2022-ben?

2021 év végén nyitottuk meg az általános- és középiskolás diákok számára a Gamer szobát, melyet tervezünk továbbfejleszteni, és szeretnénk különböző versenyeket meghirdetni. Nagy erőkkel készülünk a turisztikai szezonra is, ugyanis tavaly hoztuk létre a Nagykőrösi Turisztikai Pontot, melyet idén szeretnénk bővíteni.  Nagy öröm számunkra, hogy már most januárban számos általános és középiskolás osztály foglalt időpontot kirándulásra városunkba. A Turisztikai Pont a tavasszal nyíló Safari Park vezetőségével is felvette a kapcsolatot, közös célunk, hogy együtt népszerűsítsük Nagykőröst és növeljük a város turisztikai vonzerejét. Ebben az évben szeretnénk új arculattal megjelenő nagykőrösi souvenir tárgyakat előállítani és értékesíteni. Szintén áprilisban szeretnénk megnyitni a Múzeum udvarán található Hagyományőrző Népi Fajátszóteret, melynek játékelemei évről évre bővülnek, és ez így lesz idén is. 

Mit lehet tudni az idei fesztiválokról? Kik lesznek a fellépők?

Április utolsó hétvégéjén a Szent György Napi Forgatag és Virágvásárral nyitjuk meg a térség fesztivál szezonját. Április 23-án, szombaton nagyon színvonalas produkciókat láthatnak majd a vendégek, többek között vendégünk lesz Varga Miklós, K Kevin és az estét Charlie felejthetetlen élő koncertje fogja majd zárni.
Készülünk a gyereknapra is, ahol szeretnénk bemutatni az egész országban ismert Kicsi Gesztenye Klub Showt, mely mellett ezen a rendezvényen vendégünk lesz Opitz Barbi is.
Június utolsó hétvégéjén ismét lesz Kőrösi Möggyfesztivál, ahol természetes idén sem lesz hiány a sztárokból. Többek között élő koncertet ad majd Nagy Feró és a Beatrice csapata, Pápai Joci, napközben pedig vendégeink lesznek a BSW, Tóth Andi, Márió és még sokan mások.
Szeptember első hétvégéjén kerül megrendezésre a Nagykőrösi Arany-Napok. Úgy gondolom, hogy a térség egyik legemlékezetesebb koncertjeit sikerülhet megszerveznünk az idei fesztiválon, ugyanis a Bikini élő koncertje mellett egy nagy álmunk válhat valóra, ha minden a tervek szerint halad, akkor az igazán népszerű Wellhello együttes fog élő koncertet adni a Cifrakertben. Nagyon sok szeretettel várunk minden érdeklődőt a rendezvényeinkre!