PROGRAMOK
RÉGI OLDAL
Nagykőrös város hivatalos honlapja

Dr. Cziráné Dr. Kőházi-Kis Tímeával, az Arany János Református Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium igazgatójával beszélgetett az Önkormányzati Hírek munkatársa, Beretvás Judit. 

 

ÖH.: Hogyan értékelné az elmúlt félév eredményességét, valamint a közösségi munkát?

 

- A gimnázium nagyon mozgalmas és színes félévet zárt, de szavak helyett beszéljenek a számok. 442 diák jár hozzánk, akik közül 128 bejárós, s külön megemlítem a kiemelkedő eredményeket elért osztályokat:   a 12. a osztály 4, 68; a 11.a osztály 4, 58, a 7.a osztály pedig 4, 56-os átlaggal fejezte be a félévet, az össz gimnáziumi átlag pedig 4, 07. Nagyon örülünk ezeknek a tanulmányi teljesítményeknek, 21 kitűnő, valamint 27 jeles tanulónk van, továbbá sok dicséretet is kiosztottunk. Célunk, hogy az esetleges szaktárgyi bukások számán, valamint a hiányzási átlagon csökkentsünk.

 

Külön büszkeséggel tölt el, hogy ilyen lendületes, innovatív kollégákkal dolgozhatom együtt. Fontos számunkra közösségünk építése, erősítése, így ehhez kapcsolódó programok szervezése elengedhetetlenül fontos, hogy néhány példát említsek, szakmai napot, mátrai kirándulást, Bonduelle üzemlátogatást, karácsonyi ebédet is szerveztünk. Minden munkatársamnak nagyon hálás vagyok, hogy ilyen sokat tesznek a közösségért, egymásért, diákjainkért a családias, jó hangulatú közösségi légkör megteremtése érdekében.  

 

Diákjaink számára is folyamatosan szervezünk programokat, például a kecskeméti korcsolyázás, a Mátra túra, sítábor, Csömöte Csörte, de népszerű volt a rendőr százados előadása is a kortársbántalmazásról.  Szervezés alatt áll a rendészeti évfolyamok nyári gyakorlatának megvalósítása, melyben visszahódítjuk a Balatonakali tábort is. Arany születésének emlékére pedig interaktív mobilalkalmazásos vetélkedővel készülünk a 11.a és c osztály szervezésében.  Diákönkormányzatunk is nagyon aktív, mindig újszerű ötletekkel segíti iskolánkat, mint a melegítős nap, karácsonyi fotózás, iskolarádió működtetése. Kiemelem még az énekkar munkáját, fellépnek a városi rendezvényeken, hálaadó istentiszteleten, karácsonyi hangversenyen. Sikeres a cserediák programunk is, az első félévben vendégül láttuk espelkampi testvériskolánk diákjait és tanárait, majd az iskolavezetés kapott meghívást január végén az ottani igazgatók búcsúztatására, és az új vezetők beiktatására. Intézményünk fogadott Goudai (holland) egyetemistákat, de Texasi vendégeink is voltak.  Nagy öröm, hogy Balog Gabriella igazgatóhelyettes sikeres pályázatának köszönhetően a Határtalanul! programban 3, 6 millió forintot nyertünk és március, május folyamán szászrégeni cserekapcsolatban veszünk részt. 

 

Példaértékű a Szülői Közösségünk is, támogatják a Diákönkormányzatot, a végzősöket, megszervezték a nagyszerű hangulatú vacsorát. Mindenben számíthatunk rájuk, amit ezúton is külön köszönök.

 

Vannak még ránk váró feladatok, mint a Losonczi utcai téglakerítés megépítése, valamint a gimnázium teljes energetikai felújításával kapcsolatos pályázatunk sikerének előmozdítása.

 

Köszönet és hála, hogy a fenntartó Református Egyházközség mindehhez támogató hátteret nyújt, Szabó Gábor lelkészelnök irányításával.

 

ÖH.: Több, mint egy éve hivatalos partnerintézményei az EUROEXAM Nyelvvizsgaközpontnak, valamint  elnyerték a Református Pedagógiai Intézet Bázisintézménye címet is. Hogyan vált be az együttműködés, mik az elmúlt év tapasztalatai?  

 

 - Az első félévben 67 diákunk vett részt próbanyelvvizsgán, továbbá májusban 6 német nyelvtanárunk szerzi meg a nyelvvizsgáztatói tanári címet, így már majd 5 angol, és 6 német nyelvvizsgáztatónk is lesz. Márciusban újabb próbanyelvvizsgát tartunk. Az első félévben 28 diákunk szerzett középfokú, 3 tanulónk pedig felsőfokú nyelvvizsgát.  Fontos, hogy piacképesek tudjunk maradni, hiszen a 2014 decemberében született jogszabály értemében, amely 2020. január 1-től lesz hatályos, a felsőfokú tanulmányokhoz bemeneti követelmény egy B2-es nyelvvizsga, és egy emelt szintű érettségi. Segítjük tanulóinkat, meghirdettük az emelt szintű felkészítőket két sávban a 10-ik osztályosoknak, amely heti két-két plusz órát jelent az adott tárgyakból.

 

 

A Református Pedagógiai Intézet Bázisintézményeként pedig megkezdtük az együttműködés megvalósítását, októberben 2. alkalommal hívtam meg a tankerület igazgatóit egy szakmai fórummal egybekötött villásreggelire, valamint január 30-án a molekulamodellezésről tartottunk országos szakmai napot az érdeklődő tanároknak. Március 27-én készülünk a Médianapra, majd április 6-án 20. alkalommal, jubileumi országos informatikai versenyt szervezünk, szintén egy szakmai nap keretén belül. Ha már szó esett az informatikáról, külön büszkeség, hogy óriási az érdeklődés az ECDL bizonyítvány megszerzésére, így kétszer 20 fős csoportokban zajlanak a felkészítők, sokan már a 11. évfolyamra megszerzik mind a 7 modult.  Továbbá digitális megújulásunkat segíti elő az a konzorciumi tagként elnyert 110 millió forint, amelyet egy projekt keretében valósítunk majd meg…

 

ÖH.: Értékelné pár szóban a gimnáziumban folyó tehetséggondozási és beiskolázási program eredményességét, melyek talán az egész évet meghatározó fő feladatai az intézménynek? 

 

 

- Folyamatos a tehetséggondozás, különböző sportversenyeken veszünk részt, mint teremlabdarúgás, kosárlabda, asztalitenisz. A Református iskolák országos atlétikai találkozóján összetettben például országos 3. helyezést értünk el. Tanulmányi versenyeken való részvételben is aktívak diákjaink, kémia, matematika, informatika, biológia, anyanyelvi, idegen nyelvi, környezetvédelmi, történelmi, bibliaismereti megmérettetéseken rendszeresen teljesítenek nagy sikerrel. Két országos döntőbe is bejutottunk. Négyfős végzős csapatunk versenyez országosan 10 csapat között, a Tehetsz a jövődért, válassz!  Európai Unióról szóló középiskolás vetélkedőn, valamint Szelei Alex 12. d osztályos tanulónk az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntőjébe jutott 6. legjobbként belügyi rendészeti ismeretekből, melynek szóbeli fordulója március 5-én lesz. Ez már most 100 plusz többletpontot jelent az egyetemi felvételin.

 

A beiskolázás programja már októberben megkezdődik, 8 héten át tartunk felkészítőket, továbbá nyílt napokat, mint Pincétől a padlásig rendezvényünk, vagy pályaválasztási szülői értekezletek. Újdonság volt, hogy biológiából és kémiából is voltak felkészítők, valamint felvételi elbeszélgetésekre került sor, melyen 220 család vett részt 3 nap alatt. Február 18-ig, határidőre 213 fő nyújtotta be jelentkezését. Szeptembertől négy osztályt indítunk, a tehetséggondozó hatosztályost; az általános tagozatos négyosztályost; magasabb óraszámban biológiát-kémiát, valamint matematikát-informatikát tanuló négyosztályos képzést; s egy rendészeti szakgimnáziumi osztályt is.

 

Mivel a pályaorientáció kiemelkedően fontos terület, idén is szerveztünk pályaorientációs napot, melyen 22 volt diákunk tartott előadást, továbbá ellátogattunk az Educatio Kiállításra, pályaválasztási fórumot, fogadóórákat tartottunk.  Meghívtuk a Neumann János Egyetem képviselőit is, külön öröm, hogy a Gazdaságtudományi Karára igazgatói ajánlással hat végzős diákunk nyert ECO ösztöndíjat, ami félévente 120. ezer forintot jelent számukra hét féléven keresztül.

 

 

ÖH.: Az iskola vezetése mennyire tartja fontosnak a diákokkal való közös együttműködést?

 

 

- Természetesen kérjük tőlük a házirend betartását, a rendet és fegyelmet, valamint a pontosságot, de vezetőként nagyon jó érzés, hogy saját maguk állnak elő ötletekkel, konkrét megfogalmazásokkal. Partnernek tekintjük diákjainkat, ebben sokat segítenek a Media team tagjai is, hogy gimnáziumunk pezsgő életét a külvilág is megismerje.

 

 

Az iskola vezetése állandó figyelemmel kíséri a diákok igényeit, hogy szeretetben, szeretettel, de következetesen tudjuk őket értékorientálttá tenni.

 

„Legyetek szilárdak, rendíthetetlenek,

buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában,

hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok

nem hiába való az Úrban.”

(1Kor. 15,58)

 

Lejegyezte: Beretvás Judit, forrás: Önkormányzati Hírek

 

Képünkön: Dr. Cziráné Dr. Kőházi-Kis Tímea igazgató asszony a 12. d osztállyal

 
 
© 2015 Nagykoros.hu | Impresszum
Developed by Peter Vadasz