PROGRAMOK
RÉGI OLDAL
Nagykőrös város hivatalos honlapja

 

Mint ismeretes, Nagykőrös nyerte el a Virágos Magyarország 2018. versenyen a jogot, hogy hazánkat képviselhesse az ENTENTE FLORALE EUROPE megmérettetésen. Január elején a Nagykőrösi Polgármesteri Hivatalban tartották az első szakmai egyeztető megbeszélést, melynek célja, hogy Nagykőrösre, a hivatalos Zsűrinapra érkező nemzetközi döntnökök látogatására felkészüljön a város.

 

A Zsűrinapon számos előírásnak, kitételnek, megadott koreográfiának kell eleget tenni, hogy minél magasabb pontszámot kapjon a zsűritől, és így minél jobb minősítést érhessen el az adott település. Az elkövetkező hónapok során, pontról pontra zajlik majd a felkészülés, a zsűrizésre előreláthatóan 2019 nyarán kerül sor. Mint arról lapunkban korábban hírt adtunk, Nagykőrösön került megrendezésre a Virágos Magyarország országos környezetszépítő verseny 25. jubileumi díjátadó gálája 2018. november 16-án, pénteken.

 

A jubileumi kis film levetítése után először dr. Czira Szabolcs, Nagykőrös város polgármestere mondott köszöntője, majd dr. Guller Zoltánnak, a Magyar Turisztikai Ügy nökség vezérigazgatójának be szé de következett. Ezt követően a díjak átadására került sor. Nagykőrös városa, kategóriájában az első helyet, a fődíjat nyerte meg, Nagykőrös lett így az egyik legvirágosabb és legszebb magyar település 2018-ban. Dr. Czira Szabolcs polgármester az Entente Florale Europe versenyen való részvételre szóló felkérő levelet is átvehette, így idén Nagykőrös is részt vehet a kiemelt jelentőségű nemzetközi versenyen. Ez hatalmas megtiszteltetés, hiszen városunkban olyan várostörténelmi jelentőségű fejlődés valósult meg, hogy méltónak találták arra, hogy egy magas rangú nemzetközi szakmai zsűri is érkezzen Nagykőrösre.

 
 
© 2015 Nagykoros.hu | Impresszum
Developed by Peter Vadasz