PROGRAMOK
RÉGI OLDAL
Nagykőrös város hivatalos honlapja

 

November 27-én Nagykőrösön a Rácz József galériában ünnepélyes keretek közt nyitotta meg Nagykőrös Város polgármestere Dr Czira Szabolcs a "Minden Ké(P)pen Nagykőrös" című fantasztikus tárlatot, melyen a rangos fotópályázat pályamunkáit állították ki. A fotópályázat Nagykőrös Város Önkormányzat koordinálásával és a KÖVA- KOM Nonpoifit Zrt közreműködésével valósult meg.

 A díjátadón készült képgalériánk IDE kattinva tekinthető meg

Idén is gyönyörű fényképek érkeztek be. Felléptek a Nagykőrösi Petőfi Sándor Általános Iskola diákjai, akik Moldvai Táncok című műsorukkal és dunántúli népdalcsokrukkal elkápráztatták a közönséget. Felkésztő pedagógusaik: Hegedűs Károlyné és Marjainé Sebestyén Katalin. A tárlatot 2019. január 9-ig tekinthetik meg az érdeklődők. A díjátadóra két nappal később került sor a képviselő- testületi ülést megelőzően. Ezzel kapcsolatos képgílériánkat IDE kattinva tekinthetik meg.

 

Az idén is szép számmal, közel 130 alkotás érkezett pályázatra, melyeket mindenki megcsodálhat a Rácz József Galériában 2019. január 9-éig.

Szeretett városunk, Nagykőrös, - az Alföld szívében húzódó „zöldváros”- hatalmas fejlődésen ment keresztül az elmúlt évek során. Külön öröm, hogy gondozott sétáló-pihenő parkjai, kiterjedt erdőspusztái, a Csónakázó-tó, a korszerű szökőkutak és köztéri alkotások, a megújult Cifrakert és Hősök tere, az egyedülálló természeti és épített örökségünk, továbbá a tavasztól késő őszig tengernyi virággal borított, megújult főtér szépsége nemcsak a helyiek, de ide érkező vendégeink és komoly szakmai zsűri elismerését is kivívta, hiszen településünk megnyerte a Virágos Magyarország Országos Környezetszépítő Versenyt 2018-ban, ezáltal képviselheti hazánkat az európai megmérettetésen. Továbbá idén ünnepeljük Nagykőrös várossá nyilvánításának 650 éves évfordulóját is, így külön szeretnénk megköszönni minden pályázó munkáját, hogy fényképeiken keresztül felfedezhetjük Nagykőrös sokszínűségét, hogy mit látnak igazán értékesnek az alkotók, milyen hétköznapi vagy éppen rejtőzködő értékeket örökítenek meg a jelen, és a következő generációk számára.

A pályázatra, - mely Nagykőrös Város Önkormányzata koordinálásával és a KÖVA-KOM Nonprofit Zrt. közreműködésével valósult meg, - közel egy éves időkeret állt rendelkezésre, hiszen célunk, hogy minél többen ragadjanak fényképezőgépet, és örökítsék meg az utókor számára, az évszakok váltakozásával mindig megújuló, más színekben pompázó Nagykőröst, mely így megmutathatja számtalan arcát a fényképeken. Cél továbbá, hogy a fotókon keresztül minél többen megismerjék településünk izgalmas értékeit, nyüzsgő életét, hagyományaink, fejlődésünk bemutatását pillanatképekben, olyan igényességgel és látásmóddal, mely alkalmas a fentiek nagyközönség elé tárására, a város bemutatására, népszerűsítésére, pályázati anyagok, kiadványok illusztrálására.

 

Külön köszönetet mondtak a szervezők Vozárné Ragó Ildikónak, a Köva-Kom Nonprofit Zrt. vezérigazgatójának segítő közreműködéséért, aki idén a Virágos Magyarország Környezetszépítő Versenyen elnyerte „Az év főkertésze” címet. A magas szintű szakmai díjhoz ezúton is gratulálunk!

A Bíráló Bizottság tagjainak: Ifj. Papp Elek fotográfusnak, és Szabó Sándor természetfotósnak idén sem volt könnyű dolga a zsűrizés során. A pályázatok elbírálásánál fontos szempont volt az egyedi látásmód, valamint a kép által sugárzott hangulatok, érzelmek megjelenése, Nagykőröshöz kötődése, és a kompozícióban a fény és árnyék hatások megjelenése.

A pályázatok elbírálására két korosztályi kategórián belül három témakörben került sor, mint „Nagykőrös természeti értékei”, „Nagykőrös, az ’ezerarcú’ város”, valamint „A 650 éve város, Nagykőrös épített emlékei”címmel.

November 27-én, kedden a fotópályázat kiállítás megnyitóján minden pályázó emléklapot vehetett át, ezzel is elismerve és megköszönve munkájukat. Idén sem maradhat el a közönségszavazás, minden témakörön és kategórián belül lehet voksolni a kedvenc képeikre, az alattuk található sorszámuk alapján. A szavazólapot a galériában elhelyezett urnába kell bedobni 2019. január 9-éig. Egy személy minden témakörön és kategórián belül csak egyszer szavazhat! A nyerteseket levélben értesítik majd. 

A díjakat dr. Czira Szabolcs polgármester adta át a következő nagyszerű fotósoknak:

 

Nagykőrös természeti értékei” témakörben:

Ifjúsági kategóriában csak egy díjat tudott kiosztani a zsűri:

1.helyezett: Török Zita - Pók című alkotása.

Különdíjat vehet át Kis Boglárka – Tárt kapuval vár az erdő című fotójával.

Szintén Különdíjas lett Fogarasi Fanni Erzsébet – Itt van az Ősz, itt van újra című alkotása.

Felnőtt kategóriában: III. helyezést ért el: Godány Zsolt – Pipacs tenger a város szélén című fotójával.  

II., és egyben az I. díjat is elnyerte ebben a kategóriájában: Palotainé Grónai Éva – Kristálytakaró és Meseország című alkotásaival.

Különdíjat vehet át Tóth Ferencné – Hangulati elem a kertben című fotójával.

Ugyancsak különdíjas lett Major Edina – Csodálatos Ősz című fotója.

A kategória különdíjasa lett ebben a témakörben Szőnyi István – Arany János fa című alkotásával.

„Nagykőrös, az ezerarcú város” témakörben:

Ifjúsági kategóriában két pályázót tudott díjazni a zsűri:

1.helyezett: Farkas Ferenc Szabolcs – Havas tér című fotója.

2.helyezést ért el: Nagy Blanka – a Református Templom szürkületben című alkotása.

Felnőtt kategóriában:

III. helyezett: Klinkó László- Emlék című fényképe. És egyben az Ősz című alkotását pedig különdíjjal értékelte a zsűri.

1.helyezést ért el: Sós Sándorné – Macska-lak című fotója, és Régi és Új című alkotását pedig különdíjjal értékelték.

2.helyezést ért el: Palásti Ferenc – Tél című fotója.

Különdíjat vehet át még ebben a témakörben: Szőnyi István – Arany János-szoborcsoport című alkotásával.

 

„A 650 éve város, Nagykőrös épített emlékei”  témakörben:

Felnőtt kategóriában:

1.helyezést ért el: Palotainé Grónai Éva - Békesség című fotója.

Az első díjat Balog Edit nyerte - Átjáró a történelembe című alkotásával és egyben, ebben a témakörben a III. helyezést is ő érte el. Gratulálunk!

 

A kategória különdíjasa lett: Tóth József – A múlt egy darabja című fotójával.

 

 

 

 
 
© 2015 Nagykoros.hu | Impresszum
Developed by Peter Vadasz