PROGRAMOK
RÉGI OLDAL
Nagykőrös város hivatalos honlapja

 

Mint ahogyan lapunk arról beszámolt, 2018-ban Nagykőrös nyerte kategóriájában a Virágos Magyarország környezetszépítő versenyt, és egyben megkapta a lehetőséget arra, hogy 2019-ben részt vehet az Entente Florale Europe nemzetközi versenyen, képviselve Magyarországot. Az ezzel kapcsolatos meghívólevelet dr. Czira Szabolcs polgármester a Nagykőrösön rendezett országos díjkiosztó gálán vehette át a napokban.

 

 

Városunkba érkezett ezen alkalomból a szakma kiválósága, a cseh származású Inka Truxova, aki az Entente Florale Europe virágos verseny nemzetközi zsűrijének elnöke, tájépítész, a Cseh Táj és Kert Társaság, az AEFP elnöke. Inka asszony kedvtelve nézegette Nagykőrös szépégeit, épített örökségét, közterületeit. Elmondható, hogy nagy sikert aratott nála is Nagykőrös. Elismerően nyilatkozott a településről, és kinyilvánította, hogy Nagykőrös megérdemelten vehet részt a nemzetközi megmérettetésen. A nagykőrösieknek azt üzente, hogy idézem: „FOLYTASSÁK!„

 

A nemzetközi zsűri cseh származású elnöke lapunknak elmondta, hogy járt már párszor Magyarországon, minden alkalommal más részét tekintette meg, de Nagykőrösre most először jött el. A neves szakembernek különösen tetszettek a város megújult közterei, parkjai, régi szép épületei.

 

 

„Nagyon szép Nagykőrös! Tényleg nagyon jó benyomások értek itt tartózkodásom alkalmával. Csodálatosak, kellemesek a terek, gyönyörűek Nagykőrös épületei, a felújítások párjukat ritkítják. A főtér, a Hősök tere egyszerűen csodás! Megdöbbentően szépen sikerült mindent felújítani. Úgy gondolom, hogy Nagykőrös méltán jutott be a nemzetközi versenybe, és képviselheti Magyarországot az Entente Florale Europe- on. Úgy érzem, hogy minden lehetősége adott ennek a szép városnak arra, hogy kiváló eredményt érhessen el nemzetközi színtéren is. Látszik, hogy Nagykőrös városvezetése rengeteg erőfeszítést tesz és tett, remek ötleteket láthatunk itt. Nagyon jó a helyi önkormányzat és településvezetés hozzáállása, gratulálok hozzá! Csak annyit tudok üzenni a nagykőrösieknek, hogy FOLYTASSÁK! Jó úton járnak! Csehországnak és Magyarországnak több helyen is összefonódott a történelme, egy blokkban voltunk egykoron, pontosan tudjuk, hogy mi volt az, ami számos dologban megakadályozta a fejlődést az előző rendszerben. A forradalom volt a nagy változás és egyben a kiindulási pont is. A mi régiónkban jelen van az örökség, amit meg tudtunk és meg tudunk menteni, így Nagykőrös városa is ezt tette, teszi. A fejlettebb, nyugati országok nagyon gazdagok, és büszkék a történelmükre. Azt gondolom, hogy sok szempontból, ami a versenyt illeti, éppen a nyugati országoknak kell tőlünk „tartania”, a mi régiónkban lévő városoktól, melyek méltó versenytársai lehetnek ezeknek. Szerintem a városfelújításoknál, hagyományőrzésnél nem kell a nyugati trendeket követni. Azt a fantasztikus örökséget kell ápolnunk, ápolnia továbbra is Nagykőrösnek, amit örököltek a múltból. Egyáltalán nem kell szégyellni, hogy ez egy „kisváros„, ellenkezőleg! Úgy gondolom, hogy ez nagy előnyt jelent a nyugat- európai városokkal szemben! Ez a függetlenség és egyediség, a csodás örökség az, ami Nagykőröst jellemzi, és minden esélyt megad arra, hogy a város szép helyet érjen el a nemzetközi versenyen!”- mondta el lapunknak Inka Truxova.

Lőrinczy Veronika

 
 
© 2015 Nagykoros.hu | Impresszum
Developed by Peter Vadasz