PROGRAMOK
RÉGI OLDAL
Nagykőrös város hivatalos honlapja

 

Pavolek Erzsébet óvodapedagógus nagysága szerénységében, munkája iránti alázatában, a gyermekek iránti odaadó, feltétel nélküli szeretetében rejlik. Több mint 40 éven át szívvel-lélekkel, nagy hivatástudattal nevelte a nagykőrösi és környékbeli gyermekeket.  

 

ÖH.: Kedves Erzsike! Büszkén mondhatom, hogy én magam is növendékei között voltam még 1988-tól, személyes varázsa már gyermekként is magával ragadott. Vitathatatlan, hogy az egyik legszebb pályát választotta és szakmai tudása is megkérdőjelezhetetlen, hiszen az a rengeteg szeretet, amit a gyermekektől is kap a mai napig, mind ezt igazolják. Beszélne a kezdetekről, családi életéről, az elindulásról?

 

- Egy tősgyökeres nagykőrösi család legfiatalabb, hetedik gyermekeként születtem. Nagyon egyszerű körülmények között éltünk. Édesapám korai halála miatt, ekkor 12 éves voltam, egyedül maradtam édesanyámmal, mivel idősebb testvéreim közben családot alapítottak. Szerény anyagi helyzetünk miatt nem volt lehetőségem továbbtanulásra. Végül sógornőm támogatásával mégis sikerült ezt megvalósítani a helyi gimnázium óvónőképzőjében, hála Györök Katalin tanárnőnek is. Az indulás nem volt könnyű, segítségem sem volt, de rengeteg tanulás és küzdelem árán végül óvónő lettem.  Nagy tisztelettel emlékezem vissza Karai Zsuzsanna ny. vezető óvónőre, akinek köszönhetően 1977-ben felvételt nyertem a Kazinczy utcai óvodába. Közben férjez mentem, 79-ben megszületett leányom, Beatrix, majd 85-ben fiam, György. Büszkén mondhatom, hogy mára már négy unokám van, lányomnál egy fiú és az ikrek, fiamnál egy kislány. Később az Eötvös Károly utcai óvodába térhettem vissza, ahol nyugdíjazásomig már maradtam is. Olyan szerencsés voltam, hogy szinte egy intézményben tölthettem el 40 évet.

 

ÖH.: Miért az óvodapedagógusi pályát választotta? 

 

- A mai napig a gyermekek között érzem igazán jól magam, velük találom meg legjobban a közös hangot, hiszen a kicsik még őszinték.  A piciknek elsősorban szeretetre van szükségük, így különösen figyeltem arra, hogy a hátrányosabb helyzetűek is, legalább tőlem, több figyelmet és szeretetet kapjanak. Azok, akik szerető családból érkeznek, kiegyensúlyozottabbak, de sajnos vannak olyanok is, akik ezt nem kapják meg otthon. Mindent megtettem, hogy ezt pótoljam számukra. Odafigyeltem arra is, hogy a többi kisgyerek se közösítse ki őket, mert éppen szegényesebb a ruhájuk. Soha nem engedtem meg, hogy bármilyen játékból kiszoruljanak, vagy bántás érje őket, mert hátrányosabb helyzetűek.

 

ÖH.: Úgy értesültem, hogy sokoldalú emberként fontos az Ön számára az állandó fejlődés, továbbképzés, tanulás…

 

- Nagyon sokat köszönhetek vezetőimnek, hogy bíztak bennem, és sok-sok feladattal láttak el. Megtiszteltetésnek vettem, hiszen így lehetőséget kaptam, hogy tudásomat gyarapítsam. Hogy néhány példát említsek, óvónőképzős hallgatók gyakorlati képzésének vezetője voltam, továbbképzéseket vezettem, vagy éppen fiatal pedagógusok mentora lehettem. Most már ugyan kéthetes váltásban dolgoznak az óvónők, akkoriban sokszor vittünk egyedül egy csoportot, ami nagyon nagy felelősséggel járt, egy személyben kellett felvállalni a gyermekek nevelését, fejlesztését. Mindeközben, 1988-ban levelező tagozaton, a kecskeméti főiskolán diplomáztam tanító- és óvóképző szakon, majd 96-ban szintén Kecskeméten az egészséges életmód szakot is elvégeztem. 2001-ben a Debreceni Egyetem Hajdúböszörményi Karának fejlesztőpedagógusi szakán szereztem másoddiplomát. Továbbképzéseken is részt vettem. Arra is volt példa, amikor cikket írtam egy pályázat kapcsán az Óvodai Nevelés című folyóiratba Sikeres és sikertelen együttműködés címmel. A nyugdíjazásom óta jelenleg délutánosként vállaltam munkát.

 

ÖH.: Mit jelent Ön számára a „feltétel nélküli szeretet”?

- Szeretni csakis feltétel nélkül lehet igazán. Hetedik gyerekként már nem kaptam annyi figyelmet, és így átéltem, milyen érzés nélkülözni ezt. Ha olyan kisgyermekkel találkozom, aki hátrányosabb helyzetű, őt még jobban felkarolom, még többet simogatom, hogy érezze, szeretetet kap. Munkám fő pillérei a gyerekek pozitív értékelése, megbecsülése, feltétel nélküli elfogadása, a rájuk fordított idő. A szóbeli dicséret, az érintés, a simogatás, mind-mind a gyermek pozitív fejlődése szempontjából elengedhetetlenül fontosak.

 

 

A legfontosabb, hogy megszerettessük magunkat a gyerekekkel, utána sokkal szívesebben megtesznek a kedvünkért egy-egy feladatot, legyen az például a játék elrakodása. Ha kölcsönösen szeretve vagyunk, sokkal szívesebb megteszünk egymásért bármit, és higgyék el, a kicsinyek nagyon segítőkészek, ha szeretve vannak. A mai világ teljesítményorientáltsága sajnos már az óvodákba is begyűrűzött, így sok kisgyerek nem tud úgy teljesíteni, lemarad, kudarcok érik már ilyen kis korban. Ez nem egészséges. A gyermek ugyanolyan értékes, akkor is, ha valamiben nem kitűnő, sőt, lehet, még értékesebb ember válhat belőle. Vekerdy Tamás szavaival élve: „nem az teljesít igazán jól a felnőtt életben, akit már gyermekkorában is kemény, versengő, taposó körülmények között neveltek, hanem az, aki gyermekkorában jól érezhette magát a bőrében, érzelmi biztonságban nevelkedett, önbizalmát megerősítették, nem hagyva, hogy a külvilág tévesen értelmezett, fölösleges követelményekkel túl korán megtörje.” 

 

Hagyni kell a gyermeket játszani, futkározni, csakis ezzel a szemlélettel tudok azonosulni. A szülőkben is ezt a hitet próbálom erősíteni mindig.  Nem szaknyelven, hanem emberi módon fordulok feléjük, hogy megértsék, a gyermeküknek a feltétel nélküli szeretetükre és támogatásukra van csupán szüksége.

Köszönöm azoknak, akik hittek bennem, akár szakmai tudásomban, akár emberi tulajdonságaimban és támogattak a pályámon. Megköszönöm azoknak a szülőknek is, akik szeretetükkel kifejezték, hogy megbíznak bennem, köszönöm a gyerekeknek is a sok ölelést, amit tőlük kaptam.

ÖH.: Úgy gondolom, hogy most sokak nevében szólok: Drága Erzsike! Mi köszönjük!

Beretvás Judit

 
 
© 2015 Nagykoros.hu | Impresszum
Developed by Peter Vadasz