PROGRAMOK
RÉGI OLDAL
Nagykőrös város hivatalos honlapja

 

„A 2017-ES ESZTENDŐ A FÉNY, A SIKER ÉS A TISZTASÁG ÉVE LETT. VAN MIRE BÜSZKÉNEK LENNÜNK!” – Dr. Czira Szabolcs polgármester újévi beszéde (VIDEÓ EXTRA)

„Hála és köszönet a Jóistennek, hogy megadta, hogy ma itt lehetünk, szabadságban, békességben, egy fejlődő város megújult színháztermében, s együtt ünnepelhetjük az újévet. Köszönet, hiszen az elmúlt évben a Jóisten tenyerén hordozta Nagykőröst.” – emelte ki ünnepi beszéde elején dr. Czira Szabolcs (FIDESZ-KDNP), Nagykőrös város polgármestere 2018. január 1-jén, a hagyományos Újévi Koncert előtt.

Majd így folytatta a városvezető: „A bizalmat csak úgy lehet megszolgálni, ha aki kapta, teljesíti, amit ígért. Mi teljesítettük. A 2017-ES ESZTENDŐ A FÉNY, A SIKER ÉS A TISZTASÁG ÉVE LETT. VAN MIRE BÜSZKÉNEK LENNÜNK!” – hangsúlyozta dr. Czira Szabolcs, továbbá felsorolta a legfontosabb elért sikereket, eredményeket, majd beszédében kiemelte: „2014-ben azt ígértük, FOLYTATJUK”.

„A gondviselésnek hála olyan kormánya van az országnak, amely támogatja a várost céljai elérésében. Amely fontosnak tartja, hogy Nagykőrös és értékei megmaradjanak, virágozzanak.” – fogalmazott a polgármester, aki megemlítette az Arany 200 Emlékév méltó, sikeres megrendezését és az arra kapott több, mint 1 milliárd forintos támogatást, a Cifrakert és a Hősök tere megújítását, az óvodakonyha és az óvodaépületek felújítását, valamint elmondta, hogy folytatódtak és folytatódnak tovább az útépítések, a járdaépítések.

„Számos feladatot elvégeztünk, de tudjuk, nem vagyunk korántsem kész mindennel, ugyanakkor mi, értékteremtők, tapasztaljuk, hogy minél több eredményünk van, egyeseknek ez annál inkább fáj. Mindenben képesek meglátnia rosszat, azonban nekünk azt kell látnunk, hogy ők magukat is becsapják.” - mondta városvezető, aki azt is kiemelte, hogy „HAZÁNK SORSDÖNTŐ ÉV ELÉ NÉZ. SORSDÖNTŐ ÉV, HISZEN SORSÖNTŐ VÁLASZTÁS KÖVETKEZIK. Látjuk, ma jó úton halad az ország. A kormány szakértelemmel, a keresztény értékrend szerint, nemzeti érdekeinket szem előtt tartva cselekszik. Meg is vannak az eredmények.” – monda el többek között ezt is újévi beszédében dr. Czira Szabolcs polgármester.

ARRÓL, HOGY MIRŐL BESZÉLT MÉG DR. CZIRA SZABOLCS POLGÁRMESTER, NÉZZE MEG ÖN IS EZT A RÖVID KISFILMET! BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK MINDENKINEK, BOLDOG ÚJ ÉVET NAGYKŐRÖS!

Nagykőrös, 2018. 01. 01.

Horváth Tibor

VIDEO EXTRA IDE kattintva

 
 
 
© 2015 Nagykoros.hu | Impresszum
Developed by Peter Vadasz