PROGRAMOK
RÉGI OLDAL
Nagykőrös város hivatalos honlapja

 

Dr. Czira Szabolcs polgármester és dr. Körtvélyesi Attila alpolgármester az utolsó lapzártánkat követően egyeztetett a SIIX nagykőrösi üzemében, ahol volt alkalmuk személyesen is megtapasztalni, milyen jelentős fejlesztéseken ment át az üzem az elmúlt hónapok során, és azt is megtudhatták, a tervek ezeken is jóval túlmutatnak.

Ahogy arról lapunk már beszámolt, a próbagyártások már folynak a SIIX nagykőrösi üzemében, s közben jelentős átalakítások folytak az üzem területén lévő egyes és kettes csarnokok vonatkozásában, melyek befejeztével immár csak az utolsó engedélyekre várnak – ezeket a napokban megkaphatják – és elindulhat a rendes üzem.

A tervek szerint az egyes csarnok irodai és kiszolgálási célokat fog szolgálni, míg a kettesben a gyártás folyik majd – idővel a gyártásba a hármas csarnok bekapcsolódásával is számolnak.

 

A kettes csarnokba éppen a polgármester és az alpolgármester látogatásakor telepítettek újabb gyártósort. Egy-egy ilyen gyártósor értéke 2 millió euró, azaz mintegy 600 millió forint. A kettes csarnok teljes kapacitásának elérésekor 24 ilyen gépsor fog üzemelni.

A vállalat már jelen időszakban is több mint 90 munkavállalót foglalkoztatott, ez a létszám az év végéig 130-140 főre emelkedhet. Várhatóan, a 2018-as év során a létszám tovább emelkedik egyre jelentősebb mértékben. Az eddigi jelentkezőket folyamatosan fogja keresni a HR csoport a felvételi ütemtervek alapján. A soron következő időszak gyártása egyben az autóipari beszállítóvá váláshoz szükséges egy éves bevezetési időszakot is jelenti majd. A szükséges akkreditációk és egyéb folyamatok ideje alatt az ipari elektronikai termékek adják az üzem profilját, az egy éves időszak után, a tervek szerint, nagy hangsúlyt kapnak az autóipari termékek. Utóbbi újabb létszámigényt is jelent majd, így 2018 végén, 2019 elején újabb nagy felvételekkel terveznek a cégnél. Az elkövetkező évekre a gyártásban kitűzött célok eléréséhez 1000 fő fölötti dolgozói létszám válik szükségessé, melyet fokozatosan kívánnak elérni.

A SIIX nagykőrösi tervei kapcsán erős jelzés, hogy a vállalatcsoportnak mintaüzeme jött létre városunkban, ahol a legmagasabb szintű technológia került telepítésre, a gyártás támogatásához pedig egy komplexen átfogó szoftvert fejlesztettek.

 

 

 

 
 
© 2015 Nagykoros.hu | Impresszum
Developed by Peter Vadasz