PROGRAMOK
RÉGI OLDAL
Nagykőrös város hivatalos honlapja

 

 

Több mint egymilliárd forint támogatást kap az Arany János-emlékév alkalmából Nagykőrös, az összegből teljesen megújul a költő nevét viselő muzeális gyűjtemény - jelentette be szerdán a város polgármestere a nagykőrösi Arany János Emlékév Bizottság sajtótájékoztatóval egybekötött ülésén. 

    Czira Szabolcs jelentős várostörténeti eseménynek nevezte, hogy az Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékév keretében 1 milliárd 40 millió forint támogatásban részesül a Nagykőrös - Arany János városa nevű fejlesztési programjuk. 
    Nagykőrös élen jár Arany emlékének ápolásában - mondta. A költő csaknem tíz éven át, 1851 és 1860 között tanított a helyi református gimnáziumban, mindig is nagy kultusza volt a városban, ezért is fordítanak kiemelt figyelmet az évforduló méltó megünneplésére - tette hozzá.
    László Ditta, a Nagykőrösi Arany János Kulturális Központ igazgatója elmondta: a muzeális gyűjtemény épületének felújítására mintegy 870 millió forint támogatást kaptak. Az egykori tiszti és honvédkaszárnyát még 1836 és 1837 között építették. Az épület 1928-ban lett múzeum, 1951-ben vette fel Arany János nevét. 2013-ban az intézmény ugyan muzeális gyűjteménnyé alakult, de reményeik szerint a korszerű és modern felújításnak köszönhetően egy 21. századi múzeummá válhat. 
    A fejlesztés során a pincétől a padlásig, kívül és belül is megújul a gyűjtemény, melyben két állandó és három időszaki kiállítóteret alakítanak ki. Az országban egyedülálló Arany János-gyűjtemény is új, állandó kiállítást kap majd. A tervek szerint az intézmény múzeumi kávézóval és vinotékával igazi városi találkozóhellyé válhat - fogalmazott az igazgató.
    Czira Szabolcs polgármester kiemelte: további terveik megvalósítására mintegy 126 millió forint támogatást kapott a város. Ezek között szerepel a múzeumkerti sétány felújítása, az Arany János nevét viselő iskolák találkozója, tudományos előadások és konferenciák megszervezése, kulturális programsorozatok és táborok megszervezése, megzenésített Arany-balladák kiadása, tanulmány- és turisztikai kötetek, illetve egy várostörténeti kalauz kiadása, továbbá egy Arany családot ábrázoló szoborcsoport felállítása is.
    Tervezik továbbá egy úgynevezett kiránduló-csomag kialakítását is. Az Arany János nagykőrösi éveihez köthető állomásokat összekötő Arany-utat végigjárva ugyanis a városba látogatók egyszerre ismerkedhetnek meg Nagykőrössel és Arany János életével. Miközben végigjárják a költő kedvenc helyeit, megkóstolják kedvenc ételeit, a tejfölös paprikás csirkét nokedlivel vagy a Marcza-fánkot és megnézik a kiállított relikviákat, a város értékeiről és hangulatáról is információkat szerezhetnek. 
    A polgármester kiemelte: az Arany János-emlékév Nagykőrösön az Arany 200 - Arany, a nagykőrösi pedagógus című kiállítás március 2-ai megnyitójával indul. Az Arany János Kulturális Központ Rácz József Galériájában egy éven át tartó tárlaton látható lesz a költőtől elválaszthatatlan meggyfaboltja, pipái, de a digitális technikának köszönhetően írhatnak levelet az érdeklődők Arany János kézírásával vagy meghallgathatják a költő műveit Latinovits Zoltán előadásában.
    A programok Minden fénylik, ami Arany címmel Miklosovits László életmű-kiállításával folytatódnak március 3-án az Arany János Közérdekű Muzeális Gyűjteményben. A grafikusművész gyakorlatilag az egész munkásságát Arany János műveinek illusztrálásának szentelte.
    A hétvége kiemelkedő eseménye lesz a tizenharmadik alkalommal meghirdetett Kárpát-medencei Magyar Középiskolai Arany János Balladamondó Verseny is, melyre mintegy 215 diák jelentkezett több mint ötven településről köztük Miskolcról, Pécsről, Szegedről, Sárospatakról, Szászrégenből, Zentáról és Beregszászról.

 

 
 
© 2015 Nagykoros.hu | Impresszum
Developed by Peter Vadasz